Index Vakbarát Hírportál

Láthatatlanokat emelnek a radarképre

2023. március 13., hétfő 14:55

Pénzügyi mintaprogramot indít az Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Magyarországon a felnőttek hat százaléka – mintegy félmillió állampolgár – láthatatlan a bankok számára – derült ki a két szervezet hétfői közös sajtótájékoztatóján.

A két szervezet átfogó programot indít a pénzügyi szempontból legsérülékenyebb magyarországi társadalmi csoportok pénzügyi tudatosságának növelésére. A hétfői sajtótájékoztatón bejelentett kezdeményezés mintaprogramja Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében indul idén az Ökumenikus Segélyszervezet intézményeiben.

A Provident azt vallja, mindenki megérdemel egy esélyt a jobb életre. Ezért elkötelezettek a pénzügyi szempontból legsérülékenyebb magyarországi társadalmi csoportok, a „láthatatlanok” élethelyzetének javításában. 

Célunk, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessünk a pénzügyi tudatosság fejlesztésére, folytatva több mint egy évtizede megkezdett munkánkat

– mondta Szirmák Botond, a cég vezérigazgatója.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója hozzátette: a szervezet kiemelten fontosnak tartja a pénzügyi tudatosság erősítését a hátrányos helyzetű csoportok körében. 

A legszegényebbek esetében fokozottan igaz, hogy az átgondolt pénzügyi döntések érezhetően segíthetik a megélhetést, míg a rossz döntések következtében egy-egy család helyzete még kilátástalanabbá válhat. 

A jelenlegi gazdasági helyzet különösen nagy jelentőséget ad a Provident előremutató kezdeményezésének. A többéves komplex programtól jelentős eredményeket és tanulságokat várunk

– mondta Lehel László.

Pénzügyi sérülékenység

A Társadalomkutató Kft. reprezentatív kutatást végzett arról, milyen csoportok esnek el Magyarországon a legális kölcsön felvételének lehetőségétől. Ők azok, akik pénzügyileg a legsérülékenyebbek, mivel nehéz élethelyzetben vannak, és nincs lehetőségük szabályozott pénzügyi megoldást igénybe venni.

A kutatás szerint a felnőtt magyar lakosság 6 százaléka, azaz több mint félmillió 18 év feletti magyar állampolgár szorul ki a hitelpiacról, egy részük pont a megfelelő pénzügyi ismeretek hiánya miatt. 

Többségük alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, nettó havi jövedelmük pedig jellemzően nem haladja meg a 250 ezer forintot. A kutatás ezt a társadalmi réteget láthatatlanoknak nevezi: ők azok, akik megfelelő pénzügyi ismeretekkel rendelkezve esélyt kaphatnának életkörülményeik javítására. 

A láthatatlanok háromnegyede legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezik, számukra minden, pénzügyi tudatossággal kapcsolatos edukációs tevékenység kiemelten fontos

– emelte ki Juhász Gyula, a Társadalomkutató Kft. vezető elemzője.

Tudatosságra nevelnek

Az együttműködés részeként a pénzügyi vállalat munkatársai pénzügyi alapismeretekről tartanak oktatást az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak, többek között adózás, felelős hitelfelvétel, megtakarítás és családi költségvetés témakörökben. A segélyszervezet munkatársai az oktatás által megszerzett pénzügyi ismereteket a látókörükben lévő rászoruló családoknak önállóan, közvetlenül tudják majd átadni, segítve ezzel a tudatosabb pénzügyi döntések meghozatalát. 

Pénzügyi tudatosságot fejlesztő programokat is szerveznek olyan tematikus események formájában, mint az élménynap Boldogkőújfalun vagy a gyermekeknek szervezett, pénzügyi ismeretek témakörű nyári tábor. Az együttműködést mintaprogramként Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében indítja el idén a két szervezet.

Rovatok