Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Ukrajna szembemegy a legalapvetőbb európai szabállyal

2023. március 20., hétfő 14:22

„Biztosíthatom önöket arról, Magyarország nem hajlandó engedni. Kitartunk a béke ügyének a képviselete mellett is” – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

Hétfőn Brüsszelből a Külügyminiszteri Tanácsról jelentkezett be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter úgy véli, egyre jobban nő a nyomás azokon az országokon, akik a „béke hangját” közvetítik vagy annak érdekében szólalnak fel.

Nő a nyomás, hogy mindezt ne tegyük. Ugyanakkor biztosíthatom önöket arról, Magyarország nem hajlandó engedni ennek az egyre durvábban növekedő és megnyilvánuló nyomásgyakorlásnak. Kitartunk a saját nemzeti érdekeink képviselete mellett. Kitartunk a béke ügyének a képviselete mellett is

– fogalmazott a miniszter, aki hozzátette: az emberi életek megvédését csak a béke garantálja. Kitért arra is, hogy a Külügyminiszteri Tanácsban kritika érte Magyarországot az ENSZ Biztonsági Tanácsában képviselt álláspontja miatt. „Ez egészen elképesztő, mert az Európai Uniót szuverén országok alkotják. Ezek az országok szuverén külpolitikát folytatnak” – mondta a miniszter.

Kétmilliárd euró érkezhet Ukrajnának

A miniszter ezt követően ismertette, hogy az Európai Unió napirendjén több olyan javaslat is szerepel, amely az Ukrajnának szánt fegyverszállítások növelését célozza. Összesen két javaslat van az asztalon, amely hatalmas mennyiségű lőszer szállítását tenné lehetővé. „Ezek közül az első javaslat úgy szól, hogy ha valamely tagország a saját meglévő készleteiből lőszert szállít Ukrajnába, akkor azt a közös költségvetésből – az európai békekeretből – finanszírozzák egymilliárd euró értékében” – tájékoztatott erről a miniszter.

Hangsúlyozta: Magyarország továbbra sem akar fegyvert szállítani, hiszen „mi békét akarunk, mi nem veszünk részt ebben az akcióban. Ugyanakkor a többieket nem akadályozzuk meg abban, hogy azt csináljanak, amit akarnak”.

Magyarország egyszázalékos hozzájárulása – ez nagyjából 10 millió euró – más, az európai békekeretben meghatározott célra kerül felhasználásra

– hívta fel erre a figyelmet a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve: a magyar hozzájárulást olyan célokra használják majd fel, mint például a Nyugat-Balkán stabilitása, illetve az Európai Unióba irányuló migráció csökkenése.

A második javaslat szerint az unió tagállamai az újonnan közösen beszerzett lőszerekből minél többet igyekeznek majd átadni Ukrajnának. „Erre vonatkozóan szintén létrejön egy új egymilliárd eurós pénzügyi keret”, hogy az unió a finanszírozás terheit is viselje. „Magyarország ebben sem vesz részt” – szögezte le a miniszter.

Mi nem veszünk lőszert azért, hogy Ukrajnába küldjük,

így Magyarország befizetését ebbe az alapba szintén általános békecélokra lehet felhasználni.

Tehát a továbbiakban az Európai Unió összesen kétmilliárd euró értékben támogatja az Ukrán fegyverszállításokat, de a magyar kormány a konstruktív tartózkodás intézményét alkalmazza a kérdésben

– összegezte a miniszter, aki nyilatkozatában kitért arra is, hogy Josep Borrell-lel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével is egyeztetett. Tőle a magyar külügyminiszter azt kérte, hogy amikor az Európai Unió hivatalosan kommunikál az ukránokkal az integrációról, a jövőbeli uniós tagságról, „akkor tegyük világossá, hogy a nemzetiségi jogok tiszteletben tartása az egyik legalapvetőbb európai szabály”.

Az mégiscsak elfogadhatatlan, hogy miközben Magyarországon immár több mint 1300 iskolában és óvodában fogadtak be ukrán menekült gyermekeket és diákokat, addig a jelenlegi ukrán szabályozás értelmében szeptember elsejétől a megszűnés réme fenyegeti a 99 magyar alap- és középfokú iskolát Kárpátalján

– hívta fel erre a figyelmet Szijjártó Péter, aki hozzátette: „ez elfogadhatatlan”. A miniszter figyelmeztetett arra mindenkit, hogy ez alapvetően befolyásolja a kormány hozzáállását az ukrán uniós integrációhoz.

Josep Borrell: nehézségekbe fog ütközni a fegyverszállítás közös uniós lőszerbeszerzés nélkül

„Remélhetőleg az uniós tagállamok védelmi és külügyminiszterei megállapodnak a lőszerek közös biztosításáról, ellenkező esetben nehézségekbe fog ütközni a fegyverszállítás Ukrajnának” – hívta fel a figyelmet Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.

Borrel az uniós tagállamok védelmi és külügyminisztereinek közös tanácskozására érkezve elmondta: az EU 2 milliárd euró értékben biztosítana, főként 155 milliméteres tüzérségi lőszereket Ukrajnának, hogy megerősítse az ország védekező képességét. „A finanszírozás adott, a termelési kapacitásokat növelni kell, a tagállamoknak együttesen kell eljárniuk annak érdekében, hogy hatékonyabbak legyenek” - húzta alá. Azzal kapcsolatban, hogy egyes tagállamok, például Németország, saját maguk oldanák meg a lőszerbeszerzést, Borrell elmondta: ez a lehetőség sincs kizárva, „a cél az, hogy lőszert biztosítsunk Ukrajnának, minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségben, és minél olcsóbban”.

Borrell üdvözölte továbbá, hogy múlt héten a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen Ukrajnában elkövetett háborús bűnök miatt. Mint mondta, ennek komoly gyakorlati következményei lesznek, amennyiben az elnök az ICC-hez csatlakozott 130 ország valamelyikébe utazik, ott azonnal le kell tartóztatni, attól függetlenül, hogy Oroszország nem ismeri el a nemzetközi testület joghatóságát – tájékoztatott erről az MTI.

Rovatok