Index Vakbarát Hírportál

Utolérte Románia Magyarországot gazdasági fejlettségben

2023. március 23., csütörtök 15:50

Csütörtökön tette közzé a legfrissebb, a tavalyi évről szóló előzetes jelentését az Eurostat az egy főre jutó GDP-ről. Ebből pedig az derült ki, hogy egyre közelednek a nálunk fejletlenebb országok, sőt Románia már utol is ért minket a vásárlóerő-paritás tekintetében.

A PPP(purchasing power parity)  vásárlóerő-paritás méri, hogy mennyi terméket és szolgáltatást lehet vásárolni egy valutában egy másik valutához mérve, ezzel figyelembe véve a különböző országokban eltérő árakat.

A mutató tekintetében elmondható, hogy az Európai Unió átlagának 77 százalékán állt Magyarország, ahová sikerült Romániának is felzárkóznia. Összehasonlításképp: Dánia, a legjobban teljesítő ország 136, míg Bulgária, a legutolsó ország 59 százalékon áll.

EZ AHHOZ VEZETETT, HOGY MÁR CSAK BULGÁRIA, SZLOVÁKIA, HORVÁTORSZÁG ÉS LETTORSZÁG és GÖRÖGORSZÁG FEJLETLENEBB, MINT MAGYARORSZÁG.

A magyar mutató 2, a román 3 százalékponttal javult 2021-hez képest, illetve a többi, a régióban található ország is egyre közelebb van Magyarországhoz – írja a HVG, amely azt is megjegyezte, hogy a számok még változhatnak, valamint jobb ezeket az adatokat hosszú távon figyelni.

Valójában Magyarországon is fejlődés figyelhető meg, de ennek üteme elmarad a többi országhoz képest, aminek következtében utolérhetnek minket.

Rovatok