Részvényenként 100 forintos osztalékfizetést javasolhat a Waberer's International vezetése, miután tavaly a tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb, 33,3 millió eurós (csaknem 13 milliárd forintos) kamatok és adózás előtti eredménnyel (EBIT) zárt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A társaság 675,9 millió eurós (csaknem 270 milliárd forintos) árbevétele több mint 14 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit.
Közleményük szerint a 2022-es eredmény kiemelkedő, ráadásul nehéz körülmények között sikerült elérniük, hiszen a vállalat működésére az orosz–ukrán háború több szempontból is kedvezőtlenül hatott. A kihívások leküzdésében jelentős szerepet játszott, hogy az elmúlt években válságálló cégcsoportstruktúrát sikerült kialakítani.
Barna Zsolt vezérigazgató arról nyilatkozott, hogy nem csupán stabilizálták a vállalat működését, hanem új irányokba is nyitottak, és további növekedést támogató beruházásokat készítettek elő.
A Waberer's rekordteljesítményét többek között az egyedi szolgáltatásokkal és a gyors reagálású szervezeti kultúrával magyarázta.
A vezetőség az eddigiek alapján idén is bevételnövekedéssel számol. Az EBIT valószínűleg szinten marad, de a tavalyihoz egyszeri hatásként a 2,7 millió eurós beruházási támogatás is hozzájárult.
A szállítmányozó és logisztikai társaság 2800 tehergépjárműből álló flottát és több mint 250 ezer négyzetméter raktárt üzemeltet, ezzel a térség legnagyobb logisztikai kapacitása áll a rendelkezésére.
A Waberer's részvényeit 2017 óta jegyzik a BÉT prémium kategóriájában. Hétfőn 1845 forinton zártak, értékük egy éven belül 1735 és 2340 forint között változott.