Április 11–17. között jelenik meg a frissített alkalmazás, amely a Foodpanda helyett már a Foodora nevet viseli majd – mondta Radeczky Zoltán, az étel-házhozszállítási szolgáltatást nyújtó cég ügyvezetője.
Nyolc országban egy időben újul meg a Foodora márka, amelyet stabil alapokra építenek. Átkeresztelik a Foodpandát, amelyet a felhasználók hamarosan Foodora néven érhetnek majd el – erősítette meg a sajtóban megjelenteket Radeczky Zoltán.
A foodora angol és olasz szójáték, jelentése „étel, most”. Hosszú magánhangzókkal kell kiejteni az új márkát.
Az arculatot tekintve domináns marad a rózsaszín, ám az árnyalata élénkebb lesz. Másodlagos szín pedig a sötétzöld és pasztellsárga lesz. A marketinganyagokat, így a futárok ruházatát is cserélik, várhatóan május végéig ez meg is történik.
A márkaváltás egyrészt egy evolúciós lépés, amelynek belső és külső mozgatórugója is van. Szükségesnek éreztek egy belső felfrissülést, valamint döntöttek arról, hogy a válságban, amikor mindenki a fékre tapos, akkor a cég inkább a jövőbe fektet. Továbbá ez egy üzenetküldés is a piacnak, hogy a cégben még van bőven kraft.
Két évvel ezelőtt is nevet változtattak: a NetPincér 2021 szeptemberében jelentette be, hogy Foodpanda néven és teljesen új arculattal működik tovább. A hazai alapítású NetPincér 1999-ben kezdte meg működését Magyarországon, és 2016-ban lett tagja a világszerte több mint 50 országban jelen lévő Delivery Hero vállalatcsoportnak.
Radeczky Zoltán beszélt arról is, hogy kezdetben elsődleges tevékenységként klasszikus marketplace modell szolgáltatást nyújtottak, különböző éttermek szerződhettek le a Netpincér platformjára, amelyen keresztül ha a vevők leadták a rendelésüket, akkor az éttermek saját futáraikkal szállították ki azokat. Ez a mai napig nagyon domináns része az ételkiszállítási modellnek. Később felismerték, hogy erre az éttermek nagy részének nincs kapacitása, ezért logisztikai szerviznyújtásra kötelezte el magát az akkori NetPincér. Tehát a futárbázis felépítése mellett döntöttek, ennek az ökoszisztémának három pillére van: az éttermek, a fogyasztók és a futárok, akik között a Foodpanda integrátorként működik. Idővel bevezették az úgynevezett darkstore-okat, azaz online szupermarketeket. Így mostanra nem csak melegétel-szolgáltatásban nyújt integrátori tevékenységet, hanem az országban 13 helyen vannak ilyen boltjaik, több mint 3 ezer kiszerelést forgalmaznak, jellemzően ételt.
Terveik között szerepel a Foodora pro bevezetése, az előfizetéses modellben havi díj ellenében ingyenes lesz a kiszállítás a programban lévő éttermekből és a Foodora marketből is. A részletekről a későbbiekben tájékoztatnak.
A magyar leányvállalatnak a felhasználói száma meghaladja a 2 milliót. A cég mintegy 4 ezer futárpartnerrel, 5 ezer üzleti partnerrel rendelkezik.
A kiszállítási díjra vonatkozó kérdésre az ügyvezető elmondta, hogy ez érzékeny a vásárlóknál, az áremelkedés két tényezővel indokolható: a kata kivezetésével, valamint az üzemanyagköltségek emelkedésével.