Index Vakbarát Hírportál

Rosszabbul is járhat, aki idén megy nyugdíjba

2023. március 31., péntek 18:52

A magas infláció és az átlagkereset megugrása miatt rég nem látott mértékben, 17,5 százalékkal kell felszorozni a 2021-ben szerzett jövedelmet a nyugdíj-megállapításnál, de a szakember szerint minden korhatárt elérőnek érdemes morfondíroznia, mikortól is legyen valóban nyugdíjas.

Megjelent a nyugdíjtörvény végrehajtási rendeletének azon módosítása, amely meghatározza, hogy a 2023-ban megállapított nyugellátások esetén milyen szorzószámmal kell figyelembe venni az 1988 óta eltelt években megszerzett jövedelem összegét a nyugdíj pontos kiszámításánál. 

Az úgynevezett valorizációs szorzó mindig az előző évre vonatkozó nettó nemzetgazdasági átlagkereset nominális növekedésének értéke, ami tavaly 17,5 százalékos volt. 

így a 2021-ben megszerzett jövedelmet 1,175 százalékos szorzóval kell számítani a nyugdíj összegének idei kiszámításához.

Miután tavaly a hivatalos infláció 14,5, a nyugdíjas infláció 15,2 százalékos volt, a 17,5 százalékos emelkedés rendkívül kedvezőnek tűnhet, ám Farkas András, a nyugdijguru.hu szakportál vezetője szerint most még senkinek nem kell kapkodnia.

Kell az idő a matekra

Egyrészt a Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján elérhető, hivatalosnak minősíthető, ám a szakértő szerint amúgy sem egyszerűen kitölthető online nyugdíjkalkulátor a rendelet Magyar Közlönyben történő megjelenésével még nem frissült.

De maga a rendszer is csak április 15-éig kell, hogy átálljon: addig az idén nyugdíjba menők csak nyugdíjelőleget kapnak, onnantól a valorizált értékkel újraszámított tényleges nyugellátás és az addig kapott nyugdíjelőleg különbözetét egy összegben utalja majd nekik a MÁK.

Farkas András az Indexnek adott nyilatkozatában arra is figyelmeztet, hogy akinek lehetősége van rá, annak érdemes átgondolnia, mikor is menjen nyugdíjba. A nyugdíjguru.hu portál vezetője emlékeztet arra, hogy a nyugellátás igénybevételére vonatkozó igényt 6 hónappal visszamenőleg is be lehet jelenteni, tehát

aki jogosult volt 2022-ben is nyugdíjba vonulni, az idén május végéig még nyilatkozhat úgy, hogy a 2022-es évi adatok alapján kéri a nyugdíj megállapítást. Ekkor ugyan elesik a viszonylag magas, 17,5 százalékos valorizációtól, ugyanakkor jogosulttá válik már idén a kötelező nyugdíjemelésekre és a 13. havi nyugdíjra is. Ezek összege könnyen meghaladhatja a valorizációval elnyerhető nyugdíjösszeg emelkedést.

Jövőre is átcsúszhat a nyugdíj

Hasonló okokból biztat arra a nyugdíjguru, hogy az idei évtől nyugdíjjogosulttá váló személyek, ha arra lehetőségük van, gondolják át a nyugdíjigénylés elhalasztását is a jövő évre, hiszen egy magas inflációjú év következik, amely megeheti az idei magasabb valorizáció nyugdíjemelő hatását.

Persze – teszi hozzá Farkas András - ehhez nem elég a nyugdíjazás előtt álló dolgozó, a munkáltatónak is úgy kell döntenie, hogy normális munkarendben tovább foglalkoztatja a kollégát az idén, amíg legkésőbb jövő májusban nem vonul nyugdíjba (a nyugdíj megállapítása hat hónapra visszamenőlegesen kérhető).

Vonzó lehet a nyugdíj melletti munka

A cégnek hasznos munkatárs esetében ugyanakkor épp a gyorsabb nyugdíjazás melletti érv lehet az, hogy a hatályos szabályok szerint a nyugdíjas munkatársak továbbfoglalkoztatásakor a cég mentesül a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó alól – vagyis ha a cég hosszabb távon nem akar új embert felvenni, vagy épp leépítené az adott pozíciót, akkor a vállalkozásnak érdeke az, hogy a kolléga mihamarabb már járulékkedvezménnyel, nyugdíjasként dolgozzon tovább.

Farkas András szerint összességében a gyors nyugdíj és a visszadolgozás sokkal többet hozhat, mint amennyit az idei infláció elvesz a nyugdíjból:

a 17,5 százalékos, magas valorizáció bezsebelésénél többet nyomhat a latba, hogy nyugdíjasként dolgozva 18,5 százalékkal magasabb lehet a nettó bér, hiszen a munkavállaló is mentesül a tb-járulék-befizetési kötelezettsége alól.

A fentiek alapján tehát mindenkinek érdemes egy kicsit kivárnia, számolgatnia – más kérdés, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésének küszöbén lévő magyarok általában már jó előre vágják a szalagot, mikor is lehet átadniuk magukat a megérdemelt pihenésnek.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok