Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő katasztrófát eredményezhet az orosz olajszállítás

2023. április 2., vasárnap 14:46

Senki sem lesz ott, hogy segítsen eltakarítani a szennyeződést megfelelő biztosítás nélkül – hívják fel erre egyre sűrűbben a figyelmet a nemzetközi biztosítók. Rendre emlékeztetnek arra is, hogy az orosz olajkereskedelem a szürkegazdaságban folytatódott a szankciók után.

A világ egyik legnagyobb hajóbiztosítójának vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy egyre fokozódik egy katasztrofális olajszennyezés kockázata. Az Oroszországgal szembeni szankciók egyik következménye ugyanis az lett, hogy több ezer hajó nem rendelkezik a „jól bevált” felelősségbiztosítással. 

Senki sem lesz ott, hogy segítsen eltakarítani a szennyeződést megfelelő biztosítás nélkül

– mondta Rolf Thore Roppestad, a norvég Gard vezérigazgatója, majd hozzátette: „ez egy társadalmi és környezeti katasztrófa lenne, amely most csak arra vár, hogy megtörténjen. Ez mindannyiunknak nagy aggodalomra kellene okot adnia”.

Korábban is voltak erre utaló jelek

Ahogy azt korábban ebben a cikkünkben részletesen szakértőkkel megvizsgáltuk, „visszaállt Oroszország tengeri szállításainak volumene az uniós tilalmat megelőző szintre a januári adatok alapján” – mondta az Indexnek Németh Viktória.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány energetikai elemzője mellett számos nemzetközi szakértő is felhívta már a figyelmet arra, hogy csak részben hatásosak az olajimportra kivetett brüsszeli szankciók. Több mint egy év telt el az orosz–ukrán háború kitörése óta, a szankciós politika töretlen, az egykor meghatározó nyugati cégek fokozatosan kivonultak az orosz olajkereskedelem piacáról.

A Nyugat által hátrahagyott piacra új szereplők érkeztek, akik már bele is kezdtek az orosz nyersolaj értékesítésében rejlő lehetőségek kiaknázásába. Így a globális nyersanyagellátási lánc egyre szétszórtabbá, megosztottabbá, ennek következtében veszélyesebbé vált.

Árnyékflották szállítják az olajat 

A vezető biztosítók mostani figyelmeztetése a nagy kereskedőházak és politikai döntéshozók aggodalmának közepette történt. A nyugati büntetőintézkedéseknek az lett az egyik nem várt következményük, hogy az orosz olajkereskedelmet árnyékvilágba, a szürkegazdaságba szorították. Egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a kisebb, kevésbé tapasztalt és transzparens kereskedők mostanában egyre nagyobb távolságokra szállítanak nyersolajat régi hajókon és ismeretlen biztosítási rendszerben.

A Financial Timesnak adott interjújában Roppestad úgy becsülte, az orosz–ukrán háború kitörése óta „több ezer” hajó kereskedik védelmi és kártérítési klubot tömörítő nemzetközi csoport fedezete nélkül (The International Group of Protection and Indemnity Clubs). A csoportot többnyire európai és amerikai biztosítók alkotják – köztük a Gard –, amelyek historikusan a világ óceánjáró rakományának mintegy 90 százalékát biztosították.

Roppestad szerint egyre nagyobb a kockázata annak, hogy a legrosszabb esetben „senki sem lesz, aki fizetne” a baleset utáni helyreállításért.

„Ahogy az árnyékflotta tovább növekszik, ez a probléma csak még súlyosabbá válik” – tette hozzá a norvég vállalat szakértője.

A biztosítási szakértők és a hajónyilvántartások szerint Irán és Venezuela már régóta használja saját, több száz hajóból álló árnyékflottáját a szankciók kijátszására. A szakértők külön megjegyezték azt is: „rengeteg 17, 18 és 19 éves hajó halad át a dán szorosokon Ázsiába szánt orosz olajjal”. Így nagy aggodalomra ad okot a Balti-tenger torkolatánál lévő, Dánia és Svédország közötti szoros, ahol fontos kereskedelmi útvonala van a szankciókkal sújtott orosz olajnak.

Az orosz–ukrán háború fejleményeit vasárnap is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben. 

Rovatok