Index Vakbarát Hírportál

Most akkor melyik is a legolcsóbb távközlési szolgáltató?

2023. április 3., hétfő 16:35

A tavalyi infláció a távközlési szolgáltatóknál is elkerülhetetlenné tette a díjkorrekciót, kivétel nélkül áremelésről döntöttek. Utolsóként a DIGI hajtott végre áremelést, erről már tavaly novemberben előzetesen értesítette fogyasztóit. Több iparági szereplővel beszélgettünk, és összehasonlítottuk a piacon elérhető szolgáltatók árait.

Ahogy arról vasárnap beszámoltunk, a DIGI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) év elején közzétett 2022-es fogyasztóiárindex-változását követi majd, azaz a tarifák havi díja 14,5 százalékkal emelkedik, tehát a vállalat inflációkövető áremelést vezet be a következő hónaptól. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a távközlési szolgáltatók kiadásainak gyors növekedéséről több tényező is tehet.

Mindenki árat emelt

Év elején a nagy szolgáltatók megkezdték a díjaik módosítását: az áremelést a Vodafone indította, január 1-jétől 9 százalékos inflációkövető díjkorrekciót hajtott végre. Március 1-jétől a Magyar Telekom díjai 14,5 százalékkal nőttek. A Yettel március 14-től érvényesíti az inflációkövetést díjaiban, szintén 14,5 százalékkal emeltek. 

Az országos szolgáltatók közül utolsóként a DIGI – május 1-jétől – 14,5 százalékkal emeli árait. Fontos hozzátenni: a Vodafone díjemelésének alapját a 2021. szeptember és 2022. augusztus közötti időszak adta. A számlák kisebb mértékben drágultak, mint a többi szolgáltatónál, hosszú távon azonban az eltérések várhatóan kiegyenlítik egymást.

A tavalyi kiugró infláció kikényszerítette a nagy távközlési szolgáltatók díjkorrekcióját, kivétel nélkül áremelésről döntöttek

Ezt is az Európai Unió szabályozza

Az Index piaci forrásokból úgy értesült: az internet-, tévé- és telefon-előfizetések díjának inflációkövető módosítását a távközlésre vonatkozó uniós irányelv, valamint az Európai Bíróság egy 2015-ben hozott döntése teszi lehetővé. A két jogszabály lehetőséget biztosít a távközlési díjak emelésére az infláció mértékéig, ugyanakkor a fogyasztók számára transzparenciát nyújt. A magyar jogrendszer egyébként részletesebben nem szabályozza a kérdést.

Nézzük, ki miből él

Az elmúlt évtized derekáig a távközlési szolgáltatók jellemzően nem éltek díjemeléssel. Az egyes szolgáltatási csomagjaikat és az akcióikat módosították. Akkoriban könnyen megtehették ezt, az éves infláció jellemzően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által megjelölt 3 százalékos cél alatt alakult, így a költségeik sem emelkedtek ilyen gyorsan.

Ezen az elmúlt években történelmi szinten megugró infláció változtatott.

A tavalyi infláció a távközlési szolgáltatók számára is elkerülhetetlenné tette a díjkorrekciót. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022-ben az infláció 14,5 százalék volt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előrejelzése szerint idén 15–19,5 százalék között alakulhat. A KSH adatai szerint az ipari energiaárak tavaly 92,7 százalékkal emelkedtek, a bruttó átlagkereset pedig 16,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi időszakot.

A DIGI elsők között nyilatkozott arról, hogy nem hárítja tovább a telekommunikációs szektor különadóját az ügyfelekre, a többletteher azonban tovább nehezítette a szolgáltatók helyzetét

– fogalmazott az Indexnek egy iparági szereplő, aki hozzátette: az áremelésből származó többletbevétel a megnövekedett költségek finanszírozására és a szolgáltatási színvonal javítására, rendszerfejlesztésekre, illetve az optikai hálózat bővítésére szolgál. Tehát ez teszi lehetővé a szolgáltatások minőségének megőrzését és javítását.

A DIGI mostani áremelése érinti az érvényes hűségszerződéssel rendelkező ügyfeleket is: az árváltoztatás miatt nem élhetnek speciális felmondási joggal. Erre a tavaly novemberben kiadott tájékoztatást követően nyílt lehetőségük.

Havi előfizetési díj 3P-szolgáltatás esetén 2023. május 1-jétől (forint) Digi (1 Gbps net, 104 tv-csatorna, vezetékes telefon) Telekom (1 Gbps net, 115 tv-csatorna, vezetékes telefon) Yettel (1 Gbps wireless net, 53 wireless tv-csatorna) Vodafone (1 Gbps net, 113 tv-csatorna, vezetékes telefon) Flip (250 Mbps net, 106 tv-csatorna, vezetékes telefon)
Listaárak (Ft/hó) 9600  10 736 8990 18 160 5600
Kedvezményes árak hűségidővel és e-számlával (Ft/hó) 7890  10 046 7990 10 030 5600

(A táblázatban szereplő árak csak olyan területekre vonatkoznak, ahol minden szolgáltatónál elérhető a táblázatban megnevezett szolgáltatás)

Ugyanakkor a szolgáltató kiválasztásakor több tényezőt is érdemes figyelembe venni:

Az általunk ismert és elérhető adatok alapján lényegesen alacsonyabb díjakkal fizethetünk elő telekommunikációs szolgáltatásokra elektronikus számlázással (e-Pack) és hűségidő vállalásával, az így kalkulált vezetékes tévé-internet-vezetékes telefon előfizetési díjai jelenleg az országos hálózatok közül a DIGI-nél a legkedvezőbbek. 

Az összegyűjtött információink alapján a földrajzilag korlátozottan elérhető Flip adja a legolcsóbb ajánlatot, ha az előfizető beéri 250 Mbit/s-os internettel. A szolgáltató a három szolgáltatást (tévé, net, telefon) kizárólag együtt nyújtja, önállóan nem elérhető az előfizetők részére. Az elérhető adatok alapján a Yettelnek nincs vezetékes hálózata, így esetében mobilelőfizetéssel, valamint otthoni vezeték nélküli internet- és tévé-előfizetéssel készült a kalkuláció. Lényeges: az 1 Gbit/s internet csak 5G-lefedettség esetén érhető el, enélkül a szolgáltató legfeljebb 300 Mbit/s letöltési sebességű internetet ígér.

Milyen további árváltozások vannak?

A rendelkezésünkre álló adatok alapján a műholdas és a földfelszíni tévészolgáltatások díjai szintén emelkednek. A 88 csatornát tartalmazó DIGI műholdas tévé (DIGITV) esetén:

A mindigTV Prémium Alapcsomag 2599 forintos árát 2970 forintra (8,75 százalék), a Családi csomagét 3999 forintról 4570 forintra (14,28 százalékkal, infláció alatti mértékben) emeli a szolgáltató. Ugyanakkor a mindigTV Prémium termékelőnyei:

A Direct One (volt UPC) műholdastévé-, illetve online-tévé-szolgáltatást nyújt. A műholdas tévé kisebb (2999 forint/hó) és nagyobb csomagja (3890 forint/hó) 90, illetve 119 csatornát ajánl. HBO Pack és FilmBox Pack igényelhető a szolgáltatás mellé. Filmtárban extra tartalmak érhetők el. A Direct Now alkalmazással online nézhető, visszajátszható csatornák érhetők el (ahol a lokáció, domborzati és terepviszonyok lehetővé teszik). A Telekom már nem értékesíti szolgáltatásait, a meglévő ügyfelek számára a díjak viszont emelkedhettek egyedi ügyféltájékoztatás alapján.

(Borítókép: Armstrong Roberts / ClassicStock / Getty Images)

Rovatok