Index Vakbarát Hírportál

Letörte az árakat húsvét előtt a PENNY

2023. április 6., csütörtök 05:39

Hadat üzent az áraknak a PENNY: január óta csaknem 400 termék árát csökkenti tartósan, akár 33 százalékkal. A vásárlók számára legfontosabb alaptermékekre koncentrálnak, úgymint a tészták, sajtok, tejtermékek, felvágottak, egyes kávék és teák, valamint bizonyos kényelmi termékek.

Valamennyi háztartásra hatalmas terheket ró az infláció – ebben igyekszik segíteni a PENNY vásárlóinak azzal, hogy eddig csaknem 400 termék árát csökkentette jelentősen az év eleje óta. A kiskereskedelmi lánc azt a stratégiát választotta, hogy a vásárlók számára legfontosabb alaptermékekre koncentrálnak, mint például a tészták, sajtok, tejtermékek, felvágottak, egyes kávék és teák, bizonyos kényelmi termékek. A vállalatnál arról számoltak be az Indexnek, hogy az áraikban lekövetik az alapanyagárakban bekövetkező csökkenéseket, a piacon megfigyelhető árcsökkentési törekvésnek pedig nemcsak követői, hanem a kezdeményezői is a vásárlóik számára fontos termékcsoportokban.

Jelentős kedvezmények

A tartósan csökkent árú termékek már most is az alábbi kedvezményekkel vásárolhatók meg:

Továbbá több, a húsvéti vendégváráshoz elengedhetetlen finomság ára is mérséklődik, ráadásul a kedvezményesen megvásárolható készételeknek köszönhetően a konyhában kevésbé aktívak is gondoskodhatnak az ünnepi hosszú hétvégén a finomságokról.

A PENNY-nél folyamatosan tárgyalunk a beszállítóinkkal, hogy a vásárlóknak a legkedvezőbb ajánlatokat nyújtsuk üzleteinkben. Ennek eredményeit teljes mértékben az árak csökkentésére használjuk fel, ezért fogyasztóink számára még jobb ár-érték arányú termékpalettát kínálhatunk. A fogyasztói kosarak alakulását szintén folyamatosan figyelemmel kísérjük, az elmúlt időszakban jelentős eltolódás mutatkozott a saját márkás és olcsóbb termékek irányába, illetve jelentősen megnőtt az akciók iránti nyitottság. Ezekre reagálva döntöttünk úgy, hogy januártól folyamatosan csökkentjük több száz termékünk árát, valamint továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a hetente megjelenő akciós katalógusunkra, a PENNY hűségkártyás ajánlatokra, és az applikációban elérhető digitális kuponokra is

– mondta lapunknak Kazatsay Eszter, a vállalat magyarországi kommunikációs vezetője.

Az akciós árak kialakítása a szállítói együttműködés része

Az áruházláncok mindig is akcióztak, ahogy a diszkontok, úgy a hiper- és szupermarketek is, az utóbbi időszakban azonban a magas infláció miatt nagyobb hangsúlyt kaptak a különböző kedvezmények. A szakember erre a felvetésre úgy reagált, hogy vannak olyan termékkategóriák, ahová előbb, de akad olyan is, ahová később érkezik meg a nemzetközi trendeknek megfelelő, külföldi piacokon már tapasztalható árcsökkentés lehetősége. „Az akciós árak kialakítása a szállítói együttműködés része, közös cél, hogy a vevők számára vonzó akciókat biztosítsunk, amelyek finanszírozásából a beszállítók és a PENNY egyaránt kiveszi a részét, a beszállítóinkkal hosszú távú partnerségben gondolkodunk” – tette hozzá a kommunikációs vezető.

Szóba került az élelmiszerárstop kivezetése, s annak várható hatása is, jelen állás szerint április 30-án inthetünk búcsút az intézkedésnek, csakhogy egyre több jele van annak, hogy egyelőre marad a hatósági ár az e körbe sorolt élelmiszereknél.

Kazatsay Eszter az Index kérdésére egyértelművé tette: az élelmiszerárstop kivezetése a kormány kommunikációja alapján csökkenő inflációs környezetben jöhet létre, így várhatóan árstabilizáció és akár további árcsökkenés következhet be. „A piaci árak jövőbeni alakulása még nem jelezhető előre, ugyanis több külső tényező is befolyásolhatja, például a háború kimenetele, illetve a mezőgazdaság alakulása, de sok múlik az időjáráson is” – állapította meg.

Mikor áll vissza az egyensúly?

Hosszabb távú kérdést feszeget az a felvetés, miszerint az energiaválság miatt nőttek a termelési költségek, s így minden drágább lett. Egyelőre nehéz megmondani, leghamarabb mikor állhat vissza egy egyensúlyi állapot az élelmiszer-kiskereskedelemben, csakhogy a mindennapi működés feltételeinek biztosítása mellett ebben a bizonytalan helyzetben is tervezni kell.

Elhúzódó válságra lehet számítani, de az inflációs mélyponton már túl vagyunk. Várhatóan még hónapok kellenek ahhoz, hogy helyreálljon az egyensúly. Úgy gondoljuk, hogy a jövőben is érdemes folyamatosan nyomon követni a változásokat és a lehető leggyorsabban reagálni is azokra, legyen szó akár az aktuális fogyasztói trendekről vagy piaci változásokról

– bocsátotta előre a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője. Ahogy fogalmazott: legfőbb céljuk, hogy a vásárlóiknak folyamatosan a lehető legjobb ár-érték arányt tudják a legszélesebb termékválasztékban biztosítani.

A cikk az Index és a PENNY tartalmi együttműködésének keretében valósult meg.

(Borítókép: Penny)

Rovatok