A Gyermekvasút építését 75 éve, 1948. április 11-én kezdték meg. A tavaszi szünet utolsó napján, kedden izgalmas programokkal várják a családokat, és persze minden egykori úttörő- és gyermekvasutast az első szakasz indulóállomásán, Széchenyihegyen.
Járműbemutatókkal, kézműves-foglalkozásokkal, megemlékezésekkel készülnek, fellép az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar, és újra összeáll a hajdani énekkar is – küldte meg lapunknak közleményét a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. Lesz kerti vasút, krampácsolás, kiállítanak egy a kisvasúttal egyidős MÁVAG Tr5-ös nosztalgiabuszt is.
A Széchenyihegy állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből nyílik alkalmi kiállítás. A nosztalgia-motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők, utóbbiban ünnepi emlékbélyegzés is lesz. A Gyermekvasút járművei kicsiben legóbemutatón is felsorakoznak.
Az ünnepi alkalom miatt sűrűbben, 40-50 percenként közlekednek majd a vonatok a teljes vonalon. Az 1948-ban átadott első építési szakaszon (Széchenyihegy és Virágvölgy között) napközben nosztalgiavonatok indulnak, de vezetett séta keretében is legyalogolható a három kilométeres vonalrész, miközben sok érdekességet tudhatnak meg a résztvevők a kezdetekről.
A budapesti Úttörővasút első, 3 kilométeres szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen a Hegyhát út és Golfpálya út találkozásánál. Az első vonalrészen megépült Széchenyihegy végállomás, Normafa megállóhely, Csillebérc (Úttörőváros) és Virágvölgy (Előre) állomás, a vonatforgalom 1948. július 31-én indult meg. Az építkezés további két szakasszal folytatódott, a teljes vonalat 1950. augusztus 20-án adták át Hűvösvölgyben. Az Úttörővasút-Gyermekvasút 75 éves fennállása alatt mintegy 16 ezren szolgáltak kisvasutasként a vonalon.