Az MVM egy szolgáltató vállalat, és szolgálnia kell. Az ügyfelek minél magasabb színvonalú kiszolgálásához kell olyan hely, ahol ez személyesen is megtehető – mondta az energiaügyi miniszter az MVM új, esztergomi ügyfélszolgálati irodájának átadásán.
Lantos Csaba szólt arról, hogy az MVM 3,7 millió villanyáram- és 5,2 millió gázszámlát kezel lakossági téren, ennek megfelelő az ügyfélszolgálat terhelése is.
Tavaly az ügyfélforgalommal kapcsolatban sok kifogás halmozódott fel. Az Esztergomban megnyitott 45. MVM ügyfélszolgálati iroda azt a törekvést is szimbolizálja, hogy ez a probléma a jövőben ne ismétlődjön meg, és emberi módon tudjuk kiszolgálni a fogyasztókat
– tette hozzá a miniszter.
Lantos Csaba kiemelte, korábban valószínűleg keveseknek kellett napi szinten nézegetni az energiaszámlákat, azonban a jó hír az, hogy a kormány a háztartásokat meg tudta védeni a rezsicsökkentéssel.
Olyan árakon tudunk szolgáltatni az átlagfogyasztásig, mely Európában a legolcsóbb, és továbbra is fenn fogjuk tartani ezeket az árakat
– jelentette ki.
Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója elmondta, a 2022-es év embert próbáló időszak volt a társaság, valamint a vállalkozások és a háztartások számára is. A kollégák helytállásának is köszönhető, hogy az MVM Csoport sikeres üzleti évet zárt.
A vezérigazgató az idei év legfőbb feladatának az ügyfelek minél magasabb szintű kiszolgálását nevezte, és emlékeztetett arra, hogy az MVM korábban egy helyi postán működtetett fiókirodát hetente kétszer, így ezernél több embert szolgáltak ki 2022-ben.
Mátrai Károly arra kérte a társaság ügyfeleit, hogy éljenek a korszerű applikációkkal, vegyék igénybe az MVM digitális fejlesztéseit, ezzel gyorsabb és kényelmesebb lehet az ügyintézés.
Erős Gábor, a körzet fideszes országgyűlési képviselője elmondta, Esztergom megyei jogú városként egyre nagyobb szerepet tölt be a térség életében, az új ügyfélszolgálati iroda a település központjában a szomszédos vármegye lakói számára is könnyen elérhető.