Index Vakbarát Hírportál

Sorra adja el cégeit Dzsudzsák Balázs

2023. április 15., szombat 05:49

Tavaly év végén kezdte el szűkíteni gazdasági érdekeltségi körét a korábbi válogatott labdarúgó. Előbb a BGZN Tüzép Kft.-től vált meg, most pedig az egészségügyből szállt ki. A Rába Medical Center új tulajdonosa a győri Széchenyi István Egyetem lett.

Dzsudzsák Balázs már évek óta több lábon áll, sportkarrierje mellett ugyanis az üzleti világban is igyekezett megalapozni jövőjét. Sportszerkereskedő cége után sorra bővült a DVSC középpályásának érdekeltségi köre, ráadásul a legkülönfélébb területeken próbálta ki magát tulajdonosként a fa- és építőanyag-kereskedelemtől a léghajógyártásig.

Tavaly év végén azonban szűkíteni kezdte gazdasági érdekeltségei körét, hiszen megvált a 2021 novemberében alapított BGZN Tüzép Kft.-ben lévő részesedésétől. Most pedig az egészségügy területének is búcsút int a cégkivonatokban szereplő információk alapján – vette észre az Mfor.

A korábbi válogatott játékos 2019 második és harmadik hónapjában többedmagával létrehozta a Rába Medical Centert és a Rába Medical Invest Kft.-t, amelyeknek a humán egészségügyi ellátás és a vagyonkezelés volt a főtevékenysége. Utóbbi leánycégévé avanzsált a Rába Medical Center. Dzsudzsákék tavaly kaptak egy vételi ajánlatot a cégre, melyet a taggyűlés 2022. november 29-én elfogadott – derül ki a cégbíróságra benyújtott papírokból.

Ez alapján mind az öt tulajdonos (Dzsudzsák Balázs mellett még Vörösbaranyi József, Majzik-Gérnyi Katalin, Szekér Zoltán és Soós Imre) eladta részesedését, a győri Széchenyi István Egyetemnek. A tulajdonosváltozás március 13-i dátummal történt meg, amit a cégbíróság március 29-én jegyzett be a cégkivonatba. 

Ezzel együtt a cégek székhelye is Veresegyházról Győrbe került át, az egyetem pedig egy jól prosperáló társasághoz jutott. Legutóbbi, 2021-es beszámolója szerint a leánycég, a Rába Medical Center már 162,7 milliós bevételt ért el, melyből valamivel több mint 47 milliós tiszta nyereség maradt.

Rovatok