Index Vakbarát Hírportál

Több milliárdos fejlesztés indul a Balatonnál

2023. április 21., péntek 07:52

A Balatonszéplak-felsői vasútállomás 600 millió forintból, a balatonfenyvesi csaknem 1,4 milliárd forintból újul meg év végéig – mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a projektindító sajtótájékoztatón csütörtökön a balatonfenyvesi vasútállomásnál.

Hangsúlyozta, hogy a Balaton déli partján a vasúti fejlesztések 2010 óta zajlanak, azóta csaknem 73 milliárd forintot fordított a kormány a vonal megújítására. Az eddigi és a további fejlesztésekre azért is nagy szükség van, mert egy év alatt csaknem 1,6 millió ember utazik ezeken a szakaszokon. 

Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt évek jelentős, Balatont érintő vasúti fejlesztései „beérettek”. Hosszú idő óta tavaly fordult elő először, hogy a balatoni utazáshoz ugyanannyian választották a vonatot, mint a személygépkocsit – mondta, megjegyezve, hogy a siker a fejlesztések eredményének igazolása.

A tavalyi, minden korábbit felülmúló utasrekordot követően arra számítanak, hogy idén még többen választják majd a vasutat, illetve a közösségi közlekedést a balatoni úti céljuk eléréséhez – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a fejlesztések nem állnak le, amelyek érintik a járműállományt, a szolgáltatásokat, a jegyrendszert, a menetrendet és az infrastruktúrát is.

A balatonfenyvesi fejlesztésekről szólva elmondta, hogy a korábbi pályafelújítást követően a fogadóépület, valamint a kapcsolódó utastájékoztatási és parkolóinfrastruktúra is megújul – adta hírül az MTI.

„A nehéz gazdasági helyzet ellenére is folytatódik munka”

Witzmann Mihály (Fidesz–KDNP), a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta,

talán soha nem érkezett még ennyi fejlesztési forrás a Balatonhoz ilyen rövid idő alatt, mint az utóbbi néhány évben.

A fejlesztések érintették egyebek közt a közlekedési infrastruktúrát, a vasutat, a balatoni hajózást, a balatoni bringakört, a Sió-zsilipet és a strandokat is – sorolta. Beszélt arról is, hogy a Lepsénytől Balatonszentgyörgyig tartó vasútvonal 2018-ra megvalósult felújításakor már szóba került, hogy az ország másodig legfrekventáltabb vasútvonalán fontos lenne az állomások megújítása is.

A nehéz és kihívásokkal teli gazdasági helyzet ellenére is tovább tud folytatódni ez a munka

– fogalmazott.

Kifejtette, hogy a fejlesztések eredményeként minden korszerűbb és szebb lesz az utasváróktól az állomási előtereken keresztül a vizesblokkokon át egészen az utastájékoztatási rendszerig, és a fejlesztések magukban foglalnak akadálymentesített parkolókat, kerékpártárolókat, jegykiadó automatákat is. E fejlesztések a térség gazdaságát, turisztikai ágazatát egyaránt élénkíteni tudják majd – mondta.

Rovatok