A forint túlzott erősödését próbálta elkerülni szerdán a jegybank, de a vártnál nagyobb hatást ért el – fedte fel lapunknak Regős Gábor. Az MNB ugyanis kilátásba helyezte a kamatfolyosó felső szélének csökkentését, amit a piac lazításként értelmezett, és elkezdte ütni a magyar devizát. A piac most a jegybank jövő hét keddi kamatdöntését várja.
A jegybank szerdán kilátásba helyezte a kamatfolyosó felső szélének csökkentését. A magyar deviza azóta sem tért magához, visszaadta az elmúlt két hétben szerzett előnyét, a hét közepén már a 380-as eurót is megközelítettük.
Eddig lazításról szó nem volt, a jegybank mindig a szigorítást hangsúlyozta, most viszont már megjelenik az első lépés. Nyilvánvaló, hogy az inflációs adatok még nem tesznek lehetővé érdemi kamatcsökkentést, ugyanakkor a forint az elmúlt időszakban jelentősen, de még nem túlzottan erősödött
– mondta lapunknak Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője. A szakértő hozzátette, hogy a túlzott erősödést próbálta elkerülni tegnap a jegybank – talán a vártnál is nagyobb hatást elérve. A bejelentéssel tesztelte a piacot, ezzel eléggé heves reakciót kiváltva, ami abból a szempontból kedvezőtlen jel, hogy a monetáris kondícióknál a piac csak mérsékelt lazítást visel el. A piac most a jegybank jövő keddi kamatdöntését várja.
Péntek reggel 9 órakor 377 körül járt a forint az euróval szemben, majd 10 óra magasságában felgyorsult a gyengülés, és átvitte a 378-as szintet. A forint volatilitásáról árulkodik, hogy hétfőn még arról cikkeztünk, hogy a magyar deviza elérte az egyéves rekordot, majd a jegybanki bejelentés hatására egy nap alatt visszaadta kéthétnyi előnyét. 15 órakor csekély visszaerősödéssel 377,10 forint egy euró.
A dollárral szemben is gyengült a magyar fizetőeszköz, a reggel 9 órai 344,9-ről 10 óra 30 perckor csaknem 345-re esett. 15 órakor némi visszaerősödést követően 343,13 forintot ér egy dollár.
(Borítókép: Bődey János / Index)