2023. április 26., szerda 16:07
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium nyilvánossá tette, hogy az élelmiszerekre kivetett kötelező akciók kormányrendeletének pontos tervezete hogyan nézhet majd ki.
Mint ismert, az infláció – és ezen belül is a kimagasló élelmiszer-infláció – letörése érdekében a kormány görög és francia példák alapján további eszköz bevezetéséről döntött,
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium most kidolgozta a részletszabályokat, a tervezet társadalmi egyeztetése még a mai napon megkezdődik – derült ki a minisztérium közleményéből.
Lassan végleges lesz a szabályozás
A kormányrendelet tervezete az alábbiakat rögzíti a kötelező akciózás vonatkozásában:
- A kötelező akciózást a kereskedők 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni.
- A kötelező akciózás a TEÁOR szerinti 4711 – Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem megjelöléssel feltüntetett tevékenységet folytató azon kereskedőkre vonatkozik, amelyek 2021-es árbevétele meghaladta az 500 millió forintot.
- A rendelet az üzletben vagy bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység mellett a csomagküldő kereskedelemre is kiterjed.
- A kötelező akciókra heti rendszerességgel kell sort keríteni – az akciós időszak a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig tart.
- A kereskedő köteles a kötelező akciózással összefüggő tájékoztatást az üzletben jól látható helyre kifüggeszteni, valamint a reklámtevékenységéhez kapcsolódóan kiadott nyomtatott termékein és online felületén feltüntetni.
- Húsz akcióköteles termékkategória került meghatározásra, többek közt a következők: baromfihús; sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs, egyéb ceráliák; friss gyümölcs; friss zöldség; készételek, fűszerek, ételízesítők. Az akcióköteles termékkategóriákba tartozó termékekre vonatkozó tájékoztatási segédletet az Agrárminisztérium honlapján teszi közzé.
- Az érintett kiskereskedelmi üzleteknek valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket a kötelező akciózást megelőző 30 napban általuk alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal szükséges kedvezőbb áron értékesíteniük.
- A kereskedő az akciózás időtartama alatt a kötelező akcióval érintett termék vonatkozásában köteles abból megfelelő mennyiséget árusítani és készleten tartani.
- A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése folyamatos lesz, az előírások megsértése az adott esettől függően 500 000 és 3 000 000 forint közötti bírságot vonhat maga után.
A kormány a vásárlók érdekében az új intézkedéstől azt várja, hogy „az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás és a spekuláció, így már a közeljövőben tovább mérséklődhet az infláció. A kormány célja, hogy a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a teljes foglalkoztatást, továbbá kivédje a recessziót, és év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt” – zárja közleményét a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.