Index Vakbarát Hírportál

Itt a fordulat: kedvező fejlemények a munkahelyeken

2023. április 28., péntek 08:38

Az energiaárak drasztikus emelkedése arra késztette a vállalatok egy részét, hogy a költségek lefaragása érdekében létszámstopot rendeljenek el. A munkanélküliségi ráta tavaly június óta folyamatosan emelkedett, 3,2 százalékról 4 százalékra kúszott fel. Márciusban viszont csekély mértékben, meglepetésre ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma. A Központi Statisztikai Hivatal péntek reggel érkező foglalkoztatottsági adatai mögé néztünk.

A munkanélküliek száma 2023 márciusában 195 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4 százalék volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Ez a szám ezer fővel csökkent a februári 196 ezerről, és a munkanélküliségi ráta is 4 százalék maradt. 

A munkanélküliségi ráta Észak-Alföldön volt a legmagasabb (6,9 százalék), Közép-Dunántúlon pedig a legalacsonyabb (1,9 százalék). A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön nőtt (egyaránt 0,8 százalékponttal), míg Budapesten – egyedüliként a régiók közül – csökkent (0,1 százalékponttal).

A munkakeresés átlagos időtartama 9,2 hónap volt, a munkanélküliek 32,7 százaléka legalább egy éve keresett állást.

2023. március végén az egy évvel korábbihoz képest a nyilvántartott álláskeresők létszáma 3 százalékkal, 244 ezer főre csökkent.

Több a foglalkoztatott, mint egy éve

2023 márciusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 707 ezer fő volt, 19 ezerrel több, mint egy éve. 

A 2023. január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 21 ezer fővel több, 4 millió 696 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 18 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 14 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 10 ezerrel csökkent.

A 15–64 évesek közül 4 millió 579 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,3 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 424 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,7 százalék volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 155 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta 0,6 százalékponttal, 70,0 százalékra emelkedett.

A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 276 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal, 28,0 százalékra nőtt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,3 százalékponttal, 87,5 százalékra csökkent, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,9 százalékponttal, 67,5 százalékra emelkedett.

A 15–64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,3 százalék), míg a legalacsonyabb érték (69,5 százalék) Észak-Magyarországot jellemezte. A legjelentősebb növekedés a foglalkoztatási ráta értékében Észak-Alföldön (2,0 százalékpont) volt, míg Dél-Alföldön 0,8 százalékpontos csökkenés mutatkozott az előző év január–márciusához képest.

Rovatok