Index Vakbarát Hírportál

Olvad a magyar pénztárcák tartalma, megtakarításról a többség csak álmodik

2023. május 6., szombat 11:54

Kedvezőtlenebbül látják anyagi helyzetüket a magyarok, ami részben az inflációs nyomással, azaz a mindennapokban érzékelhető drágulással magyarázható – derül ki a legfrissebb K&H biztos jövő kutatásból. A 30–59 évesek több mint harmadának nincsenek megélhetési gondjai, de megtakarítani már nem tudnak.

Jelentős eltérések láthatóak a 30–59 évesek jövedelmi helyzetét tekintve. A K&H legfrissebb – 2015 óta minden negyedévben, így az idei év első három hónapjában is – készített felmérése szerint az érintett korosztály tagjainak mediánjövedelme 368 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi kutatásban szereplő 330 ezer forintos összeggel. A mediánérték azt jelenti, hogy az idei és a tavalyi kutatásban a megkérdezettek fele 368 ezer, illetve 330 ezer forintnál magasabb jövedelemmel rendelkezett, a többiek pedig alacsonyabbal.

Az éves szintű növekedés 11,5 százalékos volt, ez pedig a múlt évi 14,5 százalékos éves átlagos inflációt figyelembe véve azt jelenti, hogy reálértékben kedvezőtlenebbé vált a korosztály jövedelmi helyzete.

Kedvezőtlen képet mutat a biztonságérzet

A friss kutatás részletes eredményeiből látható, hogy tizenkét hónap leforgása alatt

A 30–59 éves korosztály anyagi helyzetének és szubjektív biztonságérzetének megítélése kedvezőtlen képet mutat: 2017 első negyedéve óta nem volt olyan alacsony, mint most. Az elmúlt negyedévek eredményeit tekintve negatív trend rajzolódik ki, azaz egyre többen vannak, akik szerint rosszabb lett a helyzetük.

Az idei első negyedévben a válaszadók 24 százaléka mondta azt, hogy kifejezetten biztonságosnak érzi az anyagi helyzetét, míg 21 százalékuk kifejezetten pesszimistának számít ezen a téren. Beszédes változás, hogy az előbbiek aránya egy évvel korábban 31 százalékos volt, utóbbiaké viszont jóval alacsonyabb, 17 százalékot tett ki.

Rovatok