Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő különbségek láttak napvilágot a fiatalok jövedelméről

2023. május 8., hétfő 15:16

Negyvenezer forinttal, több mint 28 százalékkal közel 182 ezer forintra nőtt a 19–29 évesek átlagos személyes jövedelme a K&H ifjúsági index felmérésének friss adatai szerint. Ugyanakkor a fiatalok jelentős része továbbra is kénytelen megelégedni kisebb összeggel: tízből négyen kevesebb mint százezer forint jövedelemre tesznek szert egy hónap során, miközben 11 százaléknak minden hónapban több mint négyszázezer forint a bevétele.

Nagyot ugrott a húszas éveikben járó fiatal magyarok átlagos nettó személyes jövedelme az idei első negyedévben a tavalyi időszakhoz viszonyítva:

átlagosan közel 28 százalékot, azaz 182 ezer forintot tett ki, ami éves szinten 40 ezer forintos emelkedést jelent

– derül ki a K&H ifjúságiindex-felméréséből. Ugyanakkor a 19–29 éves korosztály több mint 13 százalékának nincs jövedelme, 11 százalékuk több mint 400 ezer forintból gazdálkodhat.

A nagy ugrást az idei év hozta

A K&H közleménye szerint az elmúlt három év hullámzása után nagyot emelkedett a 19 és 29 év közötti korosztályhoz tartozó fiatal magyarok személyes havi nettó jövedelme, amelynek része a dolgozó fiataloknál a fizetés, a nem dolgozóknál minden pótlék, segély, ösztöndíj, valamint a szülőktől kapott esetleges támogatás is.

A koronavírus-járványt megelőzően 2020. első negyedévi mérésében 131 ezer forint volt a vizsgált korcsoport nettó személyes jövedelme.

Ezt a pandémia időszakában lassú visszaesés követte, így 2021 első három hónapjára 123 ezer forintra csökkent a húszas éveikben járók átlagos nettó személyes jövedelme. Egy évvel később már a 2020-as adatnál is jobban alakult a helyzet, és a nettó személyes jövedelem 141 ezer forintra emelkedett. A nagy ugrást azonban az idei év hozta: az első negyedévében 182 ezer forintra nőtt az összeg, ami 40 ezer forintos, több mint 28 százalékos emelkedés.

A K&H felmérése szerint a korosztályon belül meglehetősen nagy a szórás. A válaszadók több mint 13 százaléka azt mondta: semmilyen jövedelme sincs, bár az átlagos jövedelem hirtelen emelkedését éppen az is okozta, hogy az ő arányuk a korábbi negyedévekben jellemző nagyjából 20 százalékról csökkent erre az értékre.

Majdnem 14 százalékuk 50 ezer forintnál kisebb havi jövedelemről számolt be.

Kilenc százalékuk 50–74 ezer, öt százalékuk pedig 75–99 ezer forintot mondott. Ez egyben azt is jelenti, hogy az érintett korosztályban tízből négyen kevesebb mint 100 ezer forintból gazdálkodhatnak egy-egy hónapban. A másik véglet az a 11 százalék, akik több mint 400 ezer forint személyes jövedelemre tesznek szert havonta. 

A fiatal férfiak 214 ezres, a nők 148 ezres átlagos jövedelemről számoltak be. A 19–25 évesek átlagos, 175 ezer forintos bevételével szemben a 26–29 éveseké már 193 ezer forintot tesz ki.

(Borítókép: Christopher Furlong / Getty Images)

Rovatok