Index Vakbarát Hírportál

Kilőtt a forint, becélozta az előtte álló betonfalat

2023. május 9., kedd 13:50

Kedd délután lendületet vett a forint, és háromhetes csúcsra ugrott az euróval szemben. Újra elérhető távolságba került a 370-es lélektani határ. A forint árfolyama szempontjából a holnapi inflációs adatnak meghatározó szerepe lesz – világított rá az Indexnek Molnár Dániel, a Makronóm Intézet elemzője.

Pozitív meglepetéssel szolgált a kedd délelőtt napvilágot látott márciusi külkereskedelmi adat, tovább javult a hazai külső egyensúly. Az export euróban számított értéke 16,5, míg az importé 2,1 százalékkal emelkedett éves alapon, így az előző hónap után az egyenleg ismét többletet tudott elérni. A többlet ténye önmagában nem volt meglepő, de az export és import növekedése közötti ekkora mértékű eltérés már igen. 

A kedvező külkereskedelmi adatok érkezése után a forint erőteljes menetelésbe kezdett, a reggel kilenc órai 372,3-ról délután 13 óra magasságában 370,5-re ugrott az euróval szemben. Ezzel háromhetes csúcsra ért a magyar fizetőeszköz.

Így áll most a forint

13 óra 40 perckor a 370,5-ös jegyzésről némi visszagyengülés után 371,19-nél jár a forint az euróval szemben. A külső egyensúly az elmúlt hónapokban megkezdte a fokozatos helyreállását, azaz a folyó fizetési mérleg egyenlege is javul, amely a forintárfolyam alakulása és így az infláció letörése szempontjából is kedvező tényező.

Betonfalat kell áttörnie a forintnak

A kedvező külkereskedelmi adatokra nem reagált azonnal a magyar fizetőeszköz, pedig a várakozásoknál nagyobb márciusi többlet a folyó fizetési mérleg szempontjából kifejezetten fontos, tekintve, hogy a tavalyi megugrás után gyors helyreállást vetít előre, amely így az árfolyamnak is támaszt jelenthet. A forint az euróval szemben csak dél előtt kezdett el erősödni, nagyságrendileg egy egységet, amely mögött feltehetően nem az áprilisi költségvetési hiány adatok húzódtak meg  – mondta lapunknak Molnár Dániel, a Makronóm Intézet vezető elemzője.

Virág Barnabás ugyan előadott egy berlini konferencián, azonban a tudósítások szerint nem mondott semmi új információt, illetve a jegybanki kommunikáció sem változott, vagyis nem hangzott el olyan kijelentés, amely piaci hatással járt volna – tette hozzá.

A forint árfolyama szempontjából a holnapi inflációs adatnak lesz döntő szerepe.

Az elemzői konszenzus 24 százalékos rátát vár – világított rá a szakértő, aki szerint az ennél érdemben kedvezőbb adat előrébb, akár májusra hozhatja a monetáris politika lazítását, amely a jelenlegi helyzetben paradox módon akár a forint erősödését is elhozhatja, mivel a magyar gazdaság vártnál gyorsabb helyreállását jelezné.

A 370-es szint egy viszonylag erős támaszt jelent, annak áttöréséhez egy rendkívül kedvező hírre lehet szükség, elsősorban az uniós források vonatkozásában, bár előfordulhat, hogy ebben az esetben a monetáris politika már interveniálna, hogy megakadályozza az árfolyam túlzott erősödését – ismertette Molnár Dániel.

Rovatok