Index Vakbarát Hírportál

A kormány kottájában a magyar dolgozó az első hang

2023. május 9., kedd 18:12

A magyar miniszterelnök korábban bejelentette, hogy ötszázezer fő új munkaerőre lenne szüksége az országnak az iparpolitikai célok eléréséhez. A kormány határozott elvi döntése szerint külföldi munkaerő alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

„Az a helyzet, hogy az iparpolitikai számok szerintem stimmelnek, Magyarországnak a következő egy-két évben szüksége lesz ötszázezer új munkaerőre” – mondta korábban Orbán Viktor. Annál is inkább kulcsfontosságú a kérdés, hiszen a tervezett és már folyamatban lévő ipari beruházások, például az akkumulátorgyárak munkaerőigénye jelentős, hosszabb időtávon valóban szükség lehet a félmillió munkavállalóra.

Magyarországon ma több mint 300 ezer főre tehető a munkaerőpiaci tartalék lélekszáma, őket a képzések és átképzések erősítésével lehetséges bevonni a munkaerőpiacra – világított rá keddi közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Mint írták,

A kormány határozott elvi döntése szerint külföldi munkaerő alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek. 

Ismertették, hogy a foglalkoztatottak száma már több mint fél éve mintegy 4,7 millió fő, a munkanélküliségi ráta pedig jóval az Európai Unió átlaga alatt van Magyarországon, 2010-hez képest egymillióval nőtt a foglalkoztatottak száma.

Munkaalapú gazdaságot építenek

A közleményben rámutattak, hogy 2010-hez képest 400 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, ami még soha nem volt ilyen alacsony. Mindez annak is köszönhető, hogy a kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatottság elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik – fogalmaztak. A kormány céljának tűzte ki, hogy a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a teljes foglalkoztatottságot. 

Közölték, hogy Magyarországnak az uniós fejlettségi átlaghoz való felzárkózása érdekében stabil növekedési pályát kell befutnia az elkövetkező években. Ehhez szerintük új beruházásokra van szükség, a beruházások viszont nem maradhatnak el a munkaerő hiánya miatt. 2030-ig nagyságrendileg félmillió fővel növelnék a foglalkoztatottak számát.

Ezt a munkaerő-keresletet a kormány a magyar lakosság gazdasági aktivitásának növelésével, az inaktívak munkaerőpiacra történő bevonásával tervezi kielégíteni. 

– írják a közleményben.

Megjegyezték, hogy a V4-országok közül a munkaerőpiac méretéhez viszonyítva Magyarországon alkalmazzák a legkevesebb vendégmunkást, többségük a környező országokból (pl. Szerbia, Kárpátalja) érkező, jellemzően magyar anyanyelvű. A magyar munkaerőpiac védelme érdekében a Magyarországon foglalkoztatható, EU-n kívüli vendégmunkások számát kvóta rögzíti az egy évvel korábbi munkaerő-kereslet alapján. 

A vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló jogszabály-módosítás célja is az – ami jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll , hogy az elhúzódó háborús helyzetben is tovább erősítse a magyar munkahelyek védelmét, a foglalkoztatás növelését és a munkaalapú társadalom megerősítését – zárták a közleményt.

Rovatok