Index Vakbarát Hírportál

Fordulat a napelemeknél: a kormány kijelölte, hol lehetnek a kiemelt beruházások

2023. május 11., csütörtök 10:37

A beruházásoknak köszönhetően várhatóan javulni fognak az alacsony jövedelmű háztartások életkörülményei – fogalmazott a kormány a legfrissebb rendelettervezetben, amelyben már tételesen felsorolják, hol valósulhatnak meg nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű naperőművi beruházások.

A kormány kihirdetett egy tervezetet, amely rögzíti, mely településeken lehet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítani a naperőművi beruházásokat. A 23 hátrányos helyzetű kistelepülés listája még társadalmi egyeztetésen van – szúrta ki a Portfolio.

A Helyreállítási és Alkalmazkodási Eszközben vállalt intézkedéssel – az Európai Bizottság által jóváhagyott magyar helyreállítási terv részeként – a kormány azt vállalta, az idei év végéig 12 500 kWp megújulóenergia-kapacitást hoz létre. Tekintettel arra, hogy a kiemelt állami beruházások számos előnyben részesülnek – többek között kisebb az adminisztrációs teher, ami jelentősen gyorsítja a megvalósítást –, ez a lépés nagyban segíteni a kabinet vállalását.

A tervezet most tételesen felsorolja, mely hátrányos helyzetű településeken épülhetnek majd kis kapacitású (0,5 megawattnál kisebb teljesítményű) naperőművek ebben a formában:

  1. Gyöngyösoroszi naperőmű belterület,
  2. Járdánháza naperőmű belterület,
  3. Magyarkeszi naperőmű külterület, valamint belterület,
  4. Mike naperőmű belterület,
  5. Nagyér naperőmű belterület,
  6. Nagylóc naperőmű belterület,
  7. Novajidrány naperőmű külterület,
  8. Pári naperőmű külterület,
  9. Patapoklosi naperőmű belterület,
  10. Zalakomár naperőmű belterület,
  11. Arló naperőmű belterület,
  12. Drávafok 1. naperőmű külterület,
  13. Drávafok 2. naperőmű külterület,
  14. Hangony naperőmű belterület,
  15. Sóshartyán naperőmű belterület,
  16. Viss naperőmű belterület,
  17. Értény naperőmű belterület,
  18. Kistolmács naperőmű belterület,
  19. Ötvöskónyi naperőmű belterület,
  20. Istvándi naperőmű külterület,
  21. Karancsság naperőmű belterület,
  22. Beret naperőmű belterület,
  23. Kovácsvágás naperőmű külterület.

A feltételek is megjelentek

További fontos eleme a tervezetnek, hogy leszögezik: „A termelőkapacitás legalább 20 évre a Felzárkózó Települések programot végrehajtó szervezetek tulajdonába kerül. Az új erőművek által termelt nettó bevételt az energiaszegénység által sújtott háztartásoknak, különösen a három év alatti gyermeket nevelő családoknak nyújtott különböző természetbeni szociális juttatások – például a legalább egy elektromos fűtéssel fűtött helyiség – finanszírozására kell felhasználni.”

Majd később azt is hozzáteszik, hogy „a családokat nyílt pályázat útján kell kiválasztani. A beruházásnak köszönhetően várhatóan javulni fognak az alacsony jövedelmű háztartások életkörülményei. Ezenkívül az új elektromos fűtés felváltja a fosszilis tüzelőanyaggal való fűtést, ezért az intézkedés várhatóan javítani fogja a levegőminőséget is a célzott településeken.”

Ugyanakkor kitérnek arra is, hogy ezt az intézkedést két lépésben szeretnék megvalósítani:

  1. idén év végéig 12 500 kWp megújulóenergia-kapacitást kell létrehozni és támogatni legalább 2500 hátrányos helyzetű családot,
  2. valamint 2025 végéig további ugyanennyi kapacitást kell létrehozni, illetve ugyanennyi családot kell támogatni.

A teljes rendelettervezet az alábbi linken érhető el.

(Borítókép: Rosta Tibor / MTI)

Rovatok