Lantos Csaba energiaügyi miniszter a kormány YouTube-csatornáján beszélt az energiafüggetlenségről, a nukleáris energia új hajnaláról és a rezsivédelem fenntartásáról is.
Nincs olyan körülmény – még akkor sem, ha valami egészen váratlan szabotázs történne is –, amely mellett nem lenne hihető, hogy Magyarország ne tudná biztonságosan ellátni földgázzal mind a lakosságot, mind a gazdaságot – jelentette ki Lantos Csaba a kormány YouTube-csatornáján megjelent videóinterjúban.
Az energiaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a rezsivédett ár ebben az évben egész biztosan megmarad az átlagfogyasztás szintjéig, sőt az átlagfogyasztás fölött sem fognak változtatni az áron – derül ki a Magyar Nemzet szemléjéből.
Ez olyan védelem, amelyet hosszú távra tervez a kormány
– szögezte le Lantos Csaba, aki kiemelte, hogy a földgázfogyasztást tekintve az uniós átlagot két százalékkal szárnyalta túl tavaly a kormány (17 százalék, szemben a 15-tel).
Lantos Csaba kiemelte, hogy a háztartások számára Magyarországon a legolcsóbb a gáz és a villamos energia az átlagfogyasztás mértékéig, ami azt jelenti, hogy egy háztartás jövedelmének átlagosan a 2,5 százalékát emészti fel az energiaár. A miniszter szerint erre joggal lehet büszkének lenni, hiszen ez a legkevesebb Európában.
Mint elmondta, azon dolgoznak, hogy a gazdaságnak továbbra is biztosítani tudják az elérhető, megfizethető árú energiát. A miniszter jelezte, a külföldnek való energiakitettségünk 76 százalékos, de az uniós országok átlaga is 71 százalékot tesz ki.
Lantos Csaba szerint az energiafüggetlenségünk fő meghajtója a napenergia: már 4500 MW fölött van a telepített naperőmű-kapacitás, ami kétharmada az ország átlagos elektromosáram-fogyasztásának.
„Ezért lehetnek olyan negyedórák, amikor Pakssal együtt kizárólag szén-dioxid-mentesen előállított árammal tudjuk táplálni a hálózatot” – hívta fel a figyelmet a tárcavezető.
Lantos Csaba úgy látja, új hajnala van a nukleáris technológiának, mert az ebből nyert energia biztonságos, olcsó, ráadásul klímasemleges is. Paks a meglévő négy blokkjával 2000 MW-ot termel, ami az ország átlagos áramfelhasználásának egyharmada, de Paks II-vel Magyarország megnöveli az alap-áramtermelési képességét.
Az új típusú erőművekkel kapcsolatos felvetésre kijelentette, alternatíva lehet a moduláris nukleáris erőmű.
„A rendszerváltozás korától beköszöntött egy olyan korszak, amikor az Európai Unió tagállamai élvezhették az olcsó orosz nyersolaj és földgáz használatát. Ezzel globálisan is versenyképes gazdaságot tudott fenntartani Európa. Ennek vetett véget ez a háború. Harmincéves jólét ért véget” – vélekedett Lantos Csaba, aki szerint Európa politikailag eldöntötte – vagy eldöntötték mások –, hogy leválasztja magát az olcsó orosz energiaforrásról.
Ez olyan válasz, amely szerintünk helytelen. Nem válaszol ugyanis arra kérdésre, hogy a drágább energiahordozók mellett hogyan lesz Európa versenyképes
– fogalmazott az interjúban.
Lantos Csaba beszélt a szankciókról és arról is, hogy Magyarország másokkal együtt el tudta érni, hogy használhassa azokat a csöveket, interkonnektorokat, amelyek már hat környező országgal is összekötnek bennünket.
(Borítókép: Lantos Csaba. Fotó: Papajcsik Péter / Index)