Index Vakbarát Hírportál

A szankciók ellenére csak úgy ömlik az orosz repülőgépiparba az amerikai technológia

2023. május 15., hétfő 18:25

Az orosz vámadatok azt mutatják, hogy a szankciók ellenére tavaly több millió dollár értékű, a Boeing, az Airbus és mások által gyártott repülőgép-alkatrészek érkeztek Oroszországba.

Az ukrajnai orosz invázió megindulása óta az Egyesült Államok közel 40 másik kormánnyal együttműködve szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Többek között korlátozta Moszkva fegyverekhez, számítógépes chipekhez, repülőgép-alkatrészekhez és más, a gazdasághoz és a háborúhoz szükséges termékekhez való hozzáférését. A szankciók az orosz légitársaságokra, köztük az Aeroflotra is vonatkoztak.

A széles körű szankciók ellenére azonban a The New York Times által megszerzett orosz vámadatok szerint tavaly több ezer repülőgépalkatrész-szállítmányt küldtek be sikeresen Oroszországba.

Az adatok, amelyeket az Import Genius, egy amerikai székhelyű kereskedelmi adattár állított össze és elemzett, azt mutatják, hogy több 10 millió dollárnyi repülőgép-alkatrészt küldtek a Biden-kormányzat által kifejezetten szankciókkal sújtott orosz légitársaságok, többek között a Rossiya Airlines, az Aeroflot, az Ural Airlines, az S7 Airlines, az Utair Aviation és a Pobeda Airlines számára.

Ezeket a szállítmányokat az olyan illegális hálózatok tették lehetővé, amelyek az árukat egy sor − gyakran közel-keleti és ázsiai − strómanvásárlón keresztül juttatták el.

Tavaly például rézhuzalok, csavarok, grafit és egyéb szankcionált alkatrészek szállítmányainak tucatjai kerültek az Aeroflot raktáraiba, amelyeket a Boeing gyártott Amerikában. Ezek a termékek az Egyesült Arab Emírségekben és Kínában működő homályos kereskedelmi vállalatokon, szabadkereskedelmi zónákon és ipari parkokon keresztül jutottak el Oroszországba, hogy segítsenek az Aeroflot leromlott flottájának foltozásában.

Az adatok szerint 2022-ben nyolc hónap alatt több mint 5000 szállítmány repülőgép-alkatész került Oroszországba, az egyszerű csavaroktól a Honeywell márkájú repülőgépmotor-indítóig.

Számos forrásból érkeznek az alkatrészek

Összesen 14,4 millió dollár (5 milliárd forint) értékben küldtek amerikai gyártmányú repülőgép-alkatrészeket Oroszországba a nyolc hónap alatt, köztük 8,9 millió dollár (3 milliárd forint) értékben olyan alkatrészeket, amelyeket a leírás szerint az amerikai Boeing repülőgépgyártó cég gyártott, vagy az ő szabadalmi oltalma alatt állt, és amelyeket harmadik feleken keresztül értékesítettek Oroszországban.

A Boeing közölte, hogy teljes mértékben betartotta az amerikai szankciókat, és 2022 elején felfüggesztette az alkatrészek, a karbantartás és a műszaki támogatás nyújtását oroszországi ügyfeleinek. A légi közlekedési ellátási lánc szakértői szerint az alkatrészek valószínűleg több forrásból származnak, például légitársaságok és javítólétesítmények meglévő tengerentúli készleteiből vagy olyan viszonteladóktól, akik leselejtezett alkatrészekkel kereskednek.

Az adatok szerint a legtöbb terméket olyan országokon keresztül szállították, mint az Egyesült Arab Emírségek, Törökország, Kína és a Maldív-szigetek. Néhány szállítmányt azonban közvetlenül az Egyesült Államokból vagy Európából küldtek.

A szállítmányok a tavalyi év folyamán is növekedtek, mivel Oroszország globális vállalkozásokat toborzott, hogy segítsenek kijátszani a szankciókat. A tendencia arra utal, hogy „a szankciók kijátszására szolgáló hálózatok kiépítése időbe telt, de most már képesek segíteni az orosz légitársaságoknak abban, hogy néhány kulcsfontosságú alkatrészt beszerezzenek” − mondta William George, az Import Genius kutatási igazgatója.

A szankciók kijátszásának mértéke ellenére az Oroszországba irányuló repülőgépalkatrész-szállítmányok továbbra is jelentősen alacsonyabbak, mint a háború előtt. Amerikai tisztviselők szerint az orosz légitársaságok kénytelenek voltak „kannibalizálni” a repülőgépeket, alkatrészekért leselejtezni őket, hogy a többit üzemben tudják tartani.

A The Observatory of Economic Complexity, a globális kereskedelem dinamikáját vizsgáló adatvizualizációs platform szerint Oroszország repülőgép- és repülőgépalkatrész-importja az invázió előtti évi 3,45 milliárd dollárról az inváziót követően mindössze mintegy 286 millió dollárra esett vissza.

Rovatok