Index Vakbarát Hírportál

Új autómárka érkezhet Magyarországra

2023. május 17., szerda 12:18

Akár Magyarországon is bevezethetik az első török személyautót. Szijjártó Péter már a gyártó figyelmébe ajánlotta a hazai piacot. A Togg első modellje egy elektromos meghajtású klasszikus sportterepjáró, amely körülbelül 16 millió forintba kerül majd.

Hamarosan Magyarországon is árusíthatják a kizárólag elektromos meghajtású török kocsit, a Toggot (Türkiye’nin Otomobili Girisim Grubu). A magyar kormányzat nyitottan áll a török márka felé, a külgazdasági és külügyminiszter már ajánlotta a magyar piacot a gyártónak – írja a Világgazdaság.

Szijjártó Péter a török állami Anadolu hírügynökségnek adott interjújában arról beszélt, hogy szerinte az

ár-érték arány alapján a török jármű minden további nélkül kiállja a versenyt más, Magyarországon már forgalmazott autómárkával.

A külügyminiszter elárulta azt is, hogy közös tesztvezetésen is részt vett Mustafa Varank ipari és technológiai miniszterrel, ezen pedig úgy tapasztalta, hogy a török autó kifejezetten kényelmes.

A Togg kizárólag elektromos autókat gyárt 

A Togg öt török vállalkozás konzorciumaként jött létre 2018-ban, és kizárólag tisztán elektromos modelleket gyárt. Az első modellje a Togg T10X, amelyet már idén márciustól értékesítenek.

A T10X egy klasszikus SUV, vagyis sportterepjáró. A tervek szerint 2023 nyarán már szállítják az első megrendeléseket, ám azok valószínűleg a török állami vezetőkhöz, illetve a török nagykövetségekre kerülnek majd.

A gyártó azonban közölte, 

2024-től már az európai piacokról is felveszik a rendeléseket.

Az autó kétféle akkukapacitással, 300 és 500 kilométer hatótávval készül, 160 kilowattos villanymotorral, hátsó kerekes konfigurációban, illetve 320 kilowattos összkerekes változatban. A szakértők szerint kifejezetten riválisa lehet a Tesla Model Y vagy a Volkswagen ID.4 modellnek.

A T10X alapmodell 953 ezer lírába, átszámítva kicsivel több mint 16 millió forintba kerül.

A magasabb felszereltségű típus ára már 20,5 millió forint körül alakul. A gyártó ígérete szerint 2030-ig még további öt típus kerül gyártásba, köztük szedánok és ferde hátúak is. Ezeket kifejezetten megfizethető autónak tervezik.

Jó eséllyel léphet be a magyar piacra

A VG megkereste a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnökét, hogy mit gondol a Togg forgalmazásáról.

Gablini Gábor úgy fogalmazott, egy új márka bevezetése mindig nagyon nehéz feladat, ugyanakkor az elektromos átállás miatt jelentősen átalakul a hagyományos gyártók és az új belépők kínálata.

„Az európai kontinens piaca a legigényesebb a világon, az itteni előírások a legszigorúbbak, a verseny pedig a legélesebb. Ez még egy százéves tapasztalattal rendelkező amerikai vagy japán cégnek is kihívás, nem véletlen, hogy sok márka egyáltalán nincs jelen a kontinensen – mondta a Gémosz elnöke. Ugyanakkor hozzátette:

Csakhogy egy jó terméknek jó áron Magyarországon is mindig van piaca, de ehhez először fel kell építeni a brandet

– közölte Gablini Gábor.

(Borítókép: A törökországi Togg személyautó első bemutatója Bursában 2022. október 29-én. Fotó: Cemal Yurttas / dia images / Getty Images)

Rovatok