Index Vakbarát Hírportál

Hamvába holt remények: magát áltatja, aki a lakások árának csökkenését várja

2023. május 18., csütörtök 15:17

A használt lakások árszínvonalának ismételt felzárkózására utalnak a KSH korábbi és legfrissebb lakáspiaci árindexei. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint azonban a jövőben még erőteljesebben elszakadhatnak az új és használt lakások ára. Leszögezte: bármennyire is nehéznek látszik most a piaci helyzet, nem érdemes az új lakások árának csökkenésére számítani.

Nem csupán a bérekkel, hanem egymással is versenyt futnak az új és a használt lakások árai. Bár egy-egy területen jellemzően az új lakások drágulása húzza magával a használtak értékét is, e két piaci szegmens árszínvonala az évek során hol közelít, hol eltávolodik egymástól. 

Egyes piaci folyamatok inkább az újak, míg mások inkább a használtak relatív felértékelődését segítik. Ennek eredményét két ellentétes ingatlanpiaci ciklust áttekintve mutatják be a KSH lakáspiaci árindexeinek rendelkezésre álló adatai

A 2008-2009-ben induló válság után elhúzódó lejtmenet jellemezte az évtized első éveit a lakáspiacon. Ekkorra a tranzakciók száma a 2008-ashoz képest több mint 40 százalékkal esett vissza. Azon belül az új lakások amúgy is csekély részaránya is csökkent a korábbi kevesebb mint harmadára. 

„Bár az árak mindkét szegmensben estek, azok dinamikája különbözött. Mivel a lakásépítés nagyot zuhant, az új otthonok fokozatosan tűntek el a kínálatból, így azok még az általános esésben és minimális forgalom mellett is viszonylag jobban tartották az árukat” – idézi fel az okokat Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Ez a felértékelődés vált nyilvánvalóvá 2013-14-re, s az ennek nyomán indított projektek eredményeként 2015-16-ra már bővebb lett a kínálat új lakásból is (2016-ban már a három évvel korábbi mélypont forgalmának több mint kétszeresét regisztrálták az új lakásoknál). 

Az új lakások kínálatának növekedése ismét kedvezett a használt lakások árfelzárkózásának, miközben mindkét szegmensben dinamikusan növekedett a forgalom és az árszínvonal. 2016-ban bevezettek több olyan lakáscélú támogatást is, melyek az új otthonok felé terelhették a közönség érdeklődését. (Nőtt is az új lakások részaránya a teljes piaci forgalomban a 2015-ös 2,5 százalékról a 2019-es 7,2 százalékra.)

A 2016-ban bevezetett 5 százalékos áfa ármérséklő hatását az indexek nem mutatják tartósnak, ugyanis az új lakások ára egy év múlva még inkább elhúzott a használtakétól.

Ezt követte megint egy felzárkózó szakasz 2020-ig, amikor jött a Covid, csökkent a kereslet, és azzal a használtpiacon mérséklődött az árnövekedés üteme is. Az új otthonoknál ugyanakkor még maradt a korábbi árdinamika, amit nagyban táplált az építőipari árrobbanás is, alapot adva az újépítésű lakások tartósabb relatív felértékelődésének.

E hosszabb időszak mozgása azt is jól mutatja, hogy bár mindkét részpiacon van kereslet–kínálat indukálta ciklikusság,

hegymenetben mintha könnyebben járnának csúcsra az új lakások, lejtmenetben viszont a használtak ára tud mélyebbre kerülni.

Erre bizonyíték, hogy a KSH árindexei alapján az új lakások relatív árszintje 2022-ben magasabban állt, míg az ármélyponton, 2013-ban a használtak voltak olcsóbbak. 

„A változások menete ugyanakkor azt is mutatja, hogy a használt lakások vezetik a piacot. Ezek ára tükrözi gyorsabban és mélyebben a kereslet változását. Mivel az új lakások piacát jórészt a beruházók kockázatvállalása igazgatja, így az ottani kínálat mindig csak több-kevesebb késéssel reagál erre” – fogalmazott Valkó Dávid.

Árrugalmasság tekintetében is eltér a két szegmens természete. Míg az új lakások árát „alulról támasztják” a kivitelezési költségek, addig a használtaknál nincs olyan tényező, ami hasonló erővel fékezné egy kereslethiány árcsökkentő hatását. Így itt jelentősebb az árrugalmasság, ráadásul az új lakásokénál jóval nagyobb és heterogénebb a potenciális kínálat. 

E jellemzők – itt és most – a jövőre tekintve azt is jelenthetik, hogy

bármennyire is nehéznek látszik most a piaci helyzet, nem érdemes az új lakások árának csökkenésére számítani. 

S bár az előzetes adatok szerint úgy tűnhetett, hogy tavaly ismét felzárkózásba kezdett a használt lakások átlagos árszintje, meglehet, ennek már nyoma sem lesz, mire véglegesítik a 2022-es piaci eredményeket.

(Borítókép: Szabó Réka / Index)

Rovatok