Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos lett a történelmi bankfúzió eredménye

2023. május 31., szerda 16:50

Az MBH Bank legfrissebb pénzügyi jelentése alapján a pénzintézet 10 447 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és több mint 90 milliárd forint korrigált adózás utáni eredménnyel zárta 2023 első negyedévét. A bank betétállománya 6421,8 milliárd forintot, a bruttó ügyfélhitel-állomány 4955,8 milliárd forintot tett ki március végén. Az MBH Bank saját tőkéje 831,7 milliárd forintra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója továbbra is erős maradt, így a változó piaci körülmények ellenére is rendkívüli stabilitás mellett valósulhatott meg az MKB Bank és Takarékbank április 30-i egyesülése – tájékoztatott erről a bank.

Közzétette az idei első negyedéves pénzügyi időszakról szóló tőzsdei jelentését az MBH Bank Nyrt., amely a korábbi MKB Bank és a Takarék Csoport, a tavaly beolvadt Budapest Bank és a sikeresen átvett Sberbank hitelállomány számait is tartalmazza.

Az MBH Bank mérlegfőösszege 2023 első negyedév végére elérte a 10 446,8 milliárd forintot, amely éves szinten 1,5 százalékos növekedést jelent.

A pénzintézet korrigált adózott eredménye a kedvező pénzpiaci hatásoknak köszönhetően márciusig elérte a 90,8 milliárd forintot. A bank 68,4 milliárd forint eredménykorrekciós tételt alkalmazott, elsősorban a kormányzati intézkedésekhez, a Sberbankhoz kapcsolódó OBA díjfizetési kötelezettség visszatérítéséhez és az egyszeri integrációs költségekhez kapcsolódóan.

A hitelállomány éves összevetésben 340,1 milliárd forinttal (+7,4 százalék) 4955,8 milliárd forintra nőtt, a kimagasló eredményt a bank vállalati üzletágának teljesítménye és a Sberbank állományának átvétele támogatta. A betétállomány 233,3 milliárd forintos (+3,8 százalék) éves növekményt követően 6421,8 milliárd forint volt a negyedév végén, amelyhez éves szinten 12,3 százalékos állománynövekedéssel szintén a vállalati szegmens járult hozzá.

Stabil alapok a következő lépéshez

Az MBH Bank saját tőkéjét a külső gazdasági körülményekre reagálva egy év alatt 16,9 százalékkal, 831,7 milliárd forintra növelte márciusig, így a bank 19,7 százalékos tőkemegfelelése jelentősen meghaladta a szabályozói elvárásokat.

A bank kiváló portfólióminőségének köszönhetően 0,6 milliárd forint korrigált hitelkockázati költség feloldást (értékvesztés és céltartalék) valósított meg a negyedév során. A tőkeakkumuláció jelentősen javította az MBH Bank külső sokkokkal szembeni ellenállóképességét, valamint stabil alapot biztosított az MKB Bank és a Takarékbank május 1-jén lezárult egyesüléséhez, és a további növekedéshez.

Bankunk nemcsak a fúzió, hanem az üzleti tervek tekintetében is tartja a stratégiai irányt, ezt az elmúlt negyedév eredményei is visszaigazolják. Stabil üzleti teljesítménnyel és jelentős tőketartalékkal folytatjuk a munkát, hogy ügyfeleinknek még jobb szolgáltatásokat biztosítsunk és piacvezető, digitális bankot építsünk

– nyilatkozta Dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója. Krizsanovich Péter, az MBH Bank pénzügyi vezérigazgató-helyettese hozzátette: „Eredményeinkhez az erős jövedelmezőség, a kiváló tőkemegfelelés- és likviditás, valamint a stabil portfólióminőség is jelentősen hozzájárult. Büszkék vagyunk arra is, hogy a szűkülő vállalati és lakossági piacok ellenére is kiegyensúlyozott ügyfélállományokat tudhatunk a magunkénak, a nemteljesítő hitelek aránya nem változott jelentősen az elmúlt negyedév során.”

A bank működési költségei az infláció mértékével összhangban, egy év alatt 23,4 százalékkal nőttek, míg a költség-bevételi ráta 36 százalékra csökkent az előző negyedévi szezonalitás után normalizálódó költségszint és az erőteljesen növekvő bevételek hatására – zárták közleményüket.

Rovatok