Index Vakbarát Hírportál

A Cofidis megvásárol egy magyar bankot

2023. május 31., szerda 21:11

A Cofidis SA megállapodást írt alá a napokban a BNPP PF Group magyarországi leányvállalatának megvásárlásáról, így a Magyar Cetelem Bank részvényei a Cofidis SA tulajdonába kerülnek.

A fogyasztási hitelszolgáltató szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az ügylet jövő év első negyedévében léphet hatályba, amelynek feltétele a különböző hatósági engedélyek beszerzése.

Gilles Sauret, a Cofidis csoport igazgatótanácsának elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy

az akvizíció új lendületet ad a cégnek Magyarországon, ahol céljuk, hogy teljes körű fogyasztási hitelezővé váljanak.

Emellett az ügylet lehetővé teszi a csoport számára, hogy megerősítse jelenlétét Közép-Európában – fűzte hozzá. A Cofidis Csoport kilenc országban működik, több mint 40 éve foglalkozik fogyasztási hitelszolgáltatásokkal. 

Az e-beszamolo.hu oldalon elérhető adatok szerint a Cofidis Magyarországi Fióktelepe tavaly 3,0 milliárd forint adózás előtti veszteséget szenvedett el, szemben az  egy évvel korábbi 13 millió forintos nyereséggel. A nettó kamatbevétel 2022-ben 10,5 milliárd, 2021-ben 11,7 milliárd forint volt.

A Magyar Cetelem Bank Zrt. 1996 óta van jelen Magyarországon, és a Cofidishez hasonlóan lakossági fogyasztási hitelezéssel foglalkozik. Alapítója és egyben 100 százalékos tulajdonosa a francia Cetelem S.A., amely 1999-óta a BNP Paribas csoport tagja. A

A pénzintézet adózás előtti eredménye 2,3 milliárd forint volt tavaly, miközben egy évvel korábban még 3,8 milliárdos veszteséget jelentettek. A nettó kamateredmény 10,5, illetve 4,0 milliárd forint volt 2022-ben és 2021-ben.

Rovatok