Index Vakbarát Hírportál

Zsebbe nyúlós lesz jövőre a BL-közvetítés, de a Fradi szurkolói megmenekülnek

2023. június 5., hétfő 17:39

Nehéz szögből rúg kapura az RTL Magyarország, a Bajnokok Ligája közvetítési jogával sokmilliárdos terhet vett a vállára. Ráadásul a pálya sem a német médiaipari játékos felé lejt, hiszen ha a Fradi bejut a Bajnokok Ligájába, azt a médiatörvény szerint ingyenesen hozzáférhető platformon kell közvetítenie, elesve az ebből remélt hatalmas streamingbevételtől. Megvizsgáltuk, mit okoz a futball szerelmeseinek az RTL becsúszása a BL-közvetítésbe, mennyibe kerül ez nekünk, és milyen változásokkal jár, hogy kereskedelmi szereplő lép az eddig ingyenes pályára.

Mint ismert, az RTL kapta az UEFA Bajnokok Ligája közvetítési jogait a 2024-25-ös szezontól, hozzájuk került a játéknapok közvetítésének „A-csomagja”. Ez azt jelenti, hogy a német hátterű médiacég térfelén pattog a labda, eldöntheti, hogy a keddi és szerdai játéknapokon mely mérkőzéseket tűzi műsorra. 

A megállapodás értelmében három szezonon át, története során először az RTL Magyarország lesz az UEFA Bajnokok Ligája otthona. 

Az RTL Magyarországhoz kerültek továbbá a Bajnokok Ligája úgynevezett „B csomagjának” digitális közvetítési jogai is. Az RTL közvetíti továbbá az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga B csomagjának csütörtöki mérkőzéseit is, ami összesen 323 meccset jelent.

Mélyen zsebbe nyúlt az RTL

A megállapodás összegét csak becsülhetjük, hiszen az RTL ezt üzleti titokként kezeli. A saccoláshoz jó alapot nyújtanak az MTVA háttérinformációi, melyek szerint a közszolgálati tévé évente 6-7 millió eurót fizethetett az előző, 2021-2024-es időszakban. Információink szerint most pedig évi 7-8 millió euró körüli összeget adott volna a BL-jogokért.

Erre licitálhatottt rá az RTL, iparági forrásaink szerint egy évente 10-11 millió eurós – hozzávetőleg 4 milliárd forintos – összeggel. 

Hatalmas meglepetést okozott az RTL Magyarország több millió eurós lépése, ugyanis meglehetősen gyenge tavalyi évet zárt a cég, és tavaly ősz óta lemaradt nézettségben nagy riválisa, a TV2 mögött. Az elmúlt években a BL-meccseket az M4, az MTVA sportcsatornája közvetítette, ide csúszott be most az RTL Magyarország. 

A merész lépés hátterében beszélgetőpartnereink szerint az RTL előremenekülő stratégiája állhat, a nehéz időszakban így akarja népszerűsíteni a digitális platformját, az RTL+ streamingszolgáltatást. 

A kereskedelmi csatorna azt az üzenetet hordozza, hogy minden meccset le tud adni a streamingcsatornáján. Stratégiailag máshonnan támad, mint az MTVA, a szombaton megjelent közleményében is a digitális platformjára helyezte a hangsúlyt. Azt várja a cég, hogy a BL-meccsek közvetítése megerősíti az RTL+ szolgáltatást, és ezzel új, stabil lábat növeszthet.

Az RTL előremenekülő stratégiája hasonlít ahhoz, amit a TV2 lépett 2016-17-ben, miután sorozatosan kikapott a német hátterű médiacégtől. A vereség kompenzálására akkoriban a TV2 elindította a Spíler1 és Spíler2 sportcsatornákat, megvette a Premier League, a spanyol liga és egy ideig a BL közvetítését is. Iparági szakértőink szerint az RTL azért is fordulhatott a drága sportjogokhoz, hogy ezzel próbálja kompenzálni a hagyományos tévés piacon elszenvedett vereségét.

Nem jön ki a matek

Arról már korábban is megoszlottak az iparági vélemények, hogy mennyire lehetnek nyereségesek a jogdíjüzletek, az RTL és az UEFA megállapodása után azonban felerősödtek a kételkedő hangok.

Arra már rámutattunk, hogy évente közel 4 milliárd forintos bevételt kellene szereznie a kereskedelmi csatornának, hogy ne veszteségesen kerüljön ki az üzletből. Ezt a hatalmas jogdíjköltséget több oldalról támadja meg a médiacég: 

A fent említett két bevételből hozzávetőleg félmilliárd forintot gyűjthet a médiacég, azonban még mindig kérdéses, hogyan dolgozza le a fennmaradó 3,5 milliárdot. Ebben támaszkodik nagy erőkkel a streamingszolgáltatásra, amelynek havi díja 1990 forint. Éves szinten – feltételezve, hogy egy meccs után nem iratkoznak le az előfizetők – hozzávetőleg 24 ezer forintot hoz a konyhára a streamingelőfizetés felhasználónként.  

Alsó hangon 145 ezer új előfizetőre lenne szüksége az RTL+-nak.

Iparági forrásaink szerint ez közel lehetetlen vállalkozás, mivel egy átlagos BL-meccset ingyen sem néznek meg olyan sokan az M4-en, hozzávetőleg 200 ezer emberről beszélhetünk. Ha a nézőket fizettetni akarjuk, akkor 30-40 ezernél többen nem kíváncsiak a meccsekre – állapították meg lapunknak iparági források. Hozzátették, hogy egy kiemelt mérkőzés, például egy döntőbe jutást jelentő tétmeccs, illetve maga a BL-döntő hozhat nagyobb, akár félmilliós nézettséget.

Egy átlagos Fradi meccs 400-500 ezer embert érdekel, ennek már ha a húsz százaléka hajlandó fizetni, az jónak számít.

– árulta el egyik beszélgetőpartnerünk. Ha viszont ezért pénzt kér az RTL, akkor jó eséllyel a lojális ügyfelek helyett inkább elégedetlenkedő emberekre számíthat. Ezt a pénzt a szakértők szerint másra is fordíthatná az RTL, hiszen amit eddig magyar műsorok elkészítésére, magyar szakemberek alkalmazására szánt a tévécsatorna, azt most az UEFA-nak fizeti ki. Az viszont mindenképp előnyös, hogy ezzel terhet vett le az államkasszáról, hiszen nem közszolgálati csatornának kell végeznie a közvetítést.

Egy másik égető kérdés az árfolyamkockázat veszélye, ugyanis a jogdíjat euróban fizetik meg, míg a reklámokból és előfizetésekből származó bevételek forintban érkeznek. Ha gyengül a forint, azzal borulhatnak az RTL tervei is. Jelenleg 370 forint körül mozog az euró, de több becslés szerint is az év végére elérheti a 400 forintot is.

Ezen a ponton számolhatta el az RTL

Az RTL valószínűleg a nemzetközi tapasztalatokra alapozta a számításait, ami nem teljesen azonos a magyar médiaviszonyokkal, mert amíg a nagy piacokon a BL-ben akár négy német csapat is szerepel, nálunk korántsem ez a felállás. Egy Dortmund- vagy Bayern München-meccsnek sokmilliós nézőtábora van, akik szívesen előfizetnek, hogy láthassák a mérkőzéseket. Ha egy osztrák vagy cseh példát nézünk, akkor egy Red Bull Salzburg rendszeres résztvevője a BL-nek, és a cseh Slavia Praha is rendszeresen bekerül a csoportmeccsekbe, az Európa-ligában rendszeres résztvevők. Erre mondhatjuk, hogy hát a Fradi is ott van az EL-ben, és van esélye a BL szereplésre is. 

A nagy különbség viszont az, hogy a magyar médiatörvény szerint a magyar érdekeltségű BL-meccseket és EL-mérkőzéseket a médiaszolgáltató köteles ingyenesen elérhető platformon közvetíteni. 

Az osztrákoknál ez másként van, ott nem kötelesek ingyenes tévécsatornára vinni például egy Red Bull Salzburg meccset. Nyilvánvaló, ha ugyanez lenne a magyar szabályozás is – akkor a Fradi népszerűségét ismerve –,  nagyobb lenne annak a valószínűsége, hogy megtérül az üzlet, így viszont csak ezért nem fognak előfizetni a magyarok az RTL+-ra.

Egyébként az Európa-liga „A” jogokat az MTVA megnyerte, tehát ha az Európa-liga-csoportkörbe kerül be a Fradi, akkor ugyanúgy az M4 csatornán lehet nézni.

Minden más streamingmeccsre viszont elő kell fizetni, és az iparági szakértők szerint a nagyobb várható jövedelem miatt a legizgalmasabb meccsek válhatnak fizetőssé. 

A fradisták tehát megmenekültek, viszont akinek igazán széles az érdeklődési köre, annak ez zsebbe nyúlós lesz. Ezzel azonban csorbát szenvedhet a csatorna megítélése. Emlékezzünk, hogy korábban az NBI-es meccsek közvetítése miatt kapott hideget és meleget az RTL, amikor a csatorna miatt délben kellett a bajnoki meccseket lejátszani.

Inkább a sörért fizetünk, irány a sportkocsma!   

A nagy kérdés, hogy mennyire indul be a streaming, ettől az RTL azt várja, hogy itthon is a német minta érvényesül, ahol már nagy népszerűségnek örvend a digitális sportnézés. Nagy fordulatra számíthat az ízlésben az RTL, hogy a lineáris tévéről a hangsúly a digitális tévé felé terelődik. Ha az RTL sikerrel is járna, akkor 2027 után valószínűleg már globális streamingszolgáltatókkal kellene versenyeznie.

Az iparági szakértők szerint jövőre átalakul a futballnézés, felívelhet a futballal kapcsolatos kocsmakultúra. Angliában is a pubokban nézi mindenki a meccset, mert otthonról meglehetősen drága. A vendéglátóhelyek olyan előfizetést köthetnek az RTL-el, hogy nagyobb közönség számára is tudják a meccseket közvetíteni. Ezzel felvirágozhat itthon is a sportkocsmakultúra.

(Borítókép: Stuart Franklin / Getty Images)

Rovatok