A friss foglalkoztatási ajánlatok alapján idén havi akár 200 ezer forint körül is lehet keresni diákmunkával, a pénz elköltésével azonban érdemes körültekintőnek lenni – hívta fel erre a diákok figyelmét a K&H.
A Mind-Diák Szövetkezet felmérése szerint a diákok átlagos órabére 1334-2500 forint között mozog, így a friss foglalkoztatási ajánlatok alapján idén akár havi 200 ezer forint körül is lehet keresni diákmunkával, persze lehetnek különbségek országrésztől, munkakörtől függően. A közleményben felhívják arra is a figyelmet, hogy nagyon fontos, a diákok legálisan, szerződéssel vállaljanak munkát.
Érdemes közvetítő szövetkezeteknél is szétnézni, mert ezek tisztában vannak a foglalkoztatási szabályokkal is, például a túlórára és éjszakai munkára vagy éppen a fizetés adómentes határára vonatkozóan.
Majd hozzáteszik: az viszont már a szülők feladata, hogy segítsenek gyermeküknek a nyári munkával megkeresett pénz észszerű, okos felhasználásában.
A K&H szerint elsődleges fontosságú, hogy a fiatalok mindenképp legyenek előrelátóak. Ha valaki külföldre készül, érdemes utasbiztosítást kötnie. Ellophatják az értékeit vagy akár baleset érheti, ami biztosítás híján nagyon sokba kerülhet. Érdemes a fizetések alkalmával kártyát használni, ne kelljen a készpénzzel bíbelődni, amit ráadásul a turistákra szakosodott tolvajok még az óvatos utazótól is ellophatnak. A közleményükben kitérnek arra is, hogy
a szálláskeresés mára már külön művészet vagy éppen tudomány lett.
Ugyanakkor megéri a fáradságot az internetes ajánlatok és az egyes helyekről megjelent vendégértékelések átböngészése, így nagyobb összeget spórolhatnak. Külön figyelmet érdemelnek a diákkedvezmények. A vendéglői étkezést is lehet tudatosan tervezni. Aki szeret főzni, nyáron kipróbálhat olyan ételeket, amelyek főzésére vagy sütésére év közben nincs ideje. Ez egyszerre lehet szórakozás és a pénz takarékos elköltésének eszköze is egyben.
A K&H szerint érdemes fontolóra venni akár a szülők segítségével, hogy mi lesz, ha vége a nyárnak. Azaz át kell gondolni, hogy minden munkával szerzett vagy megtakarított pénzt utazásra, bulira akarja-e elkölteni a fiatal.
A szülőkkel együtt tanácsos megbeszélni a jövőben felmerülő, hosszabb távra szóló kiadásokat.
Összességében a K&H szerint a legfontosabb, hogy a fiatalok körültekintően, felelősségteljesen kezeljék a pénzügyeiket, ennek eredményeként felnőttként sok kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat – összegezték közleményükben.