Index Vakbarát Hírportál

Négyből egy magyar maximum a portörlés végett vesz könyvet a kezébe

2023. június 13., kedd 14:06

Négyből egy magyar egyáltalán nem olvas könyvet, míg három alkalomszerűen, és mindössze 15 százalék nyilatkozott úgy, hogy napi szinten forgat bármilyen kötetet – derül ki egy felmérésből.

A magyarok 73 százaléka legalább alkalomszerűen olvas könyvet, 15 százalékuk számára pedig napi rutinnak számít az olvasás – derül ki az ÉVA Magazin reprezentatív felméréséből, amelyet a Reacty Digital készített el több mint ezer fő részvételével.

A magyarok több mint negyede egyáltalán nem olvas

Jó hír, hogy 18-79 éves korosztályban többen olvasnak, mint ahányan nem.

Megnyugtató tény, hogy a legfiatalabb 18-30 éves korosztály sem tett le teljesen az olvasásról: körükben még alacsonyabb (27 százalék) is azoknak az aránya, akik egyáltalán nem olvasnak, mint a 30-as, 40-es, 50-es korosztályban (32 százalék).

Érdekesség, hogy a nemek között nem figyelhető meg hatalmas különbség. Picivel több férfi olvas naponta (17 százalék), mint nő (14 százalék), azonban a heti és havi rendszerességgel olvasók között nagyobb arányban vannak hölgyek.

Könyvet a könyvesboltból

Az olvasók többsége (51 százalék) ma is könyvesboltban (online vagy offline vásárlással) szerzi be a szellemi betevőjét. A válaszadók nagy része ragaszkodik a printkönyvekhez, de a vásárlók 16 százaléka e-könyv formátumban is szívesen vesz kezébe olvasnivalót. Az olvasók harmada (32 százalék) ismerőseitől (is) kap kölcsön olvasnivalót. Használtan tízből három (28 százalék) ember szerez be könyvet, főként a napi gyakorisággal olvasók, mint ahogy a könyvtári kölcsönzés is leginkább rájuk jellemző.

Fontos az ismerősök ajánlása

A könyvek kiválasztásakor egyértelműen a témakör, illetve műfaj az elsődleges szempont, az olvasók kétharmada (65 százalék) jelezte, hogy ez alapján dönti el, mit vegyen a kezébe. A sikerlisták a megkérdezettek 13 százaléka számára mérvadók, és 39 százaléknak vannak kedvenc írói.

Fontos az ismerősök ajánlása is: tízből három ember (30 százalék) rájuk hallgat. Szintén prioritást élvezhet a könyv, a borító megjelenése (12 százalék), valamint a közösségi médiában megjelenő posztok, ajánlások is (13 százalék).

A könnyű műfaj a nyerő

Minden második olvasó (49 százalék) a könnyedebb hangvételű regényeket, fikciókat, krimiket, romantikus történeteket szereti a legjobban. A műfaj főleg a nők (52 százalék) körében népszerű. A második helyen az önismereti, önfejlesztő könyvek állnak (12 százalék). Minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy ez a kategória kelti fel legjobban az érdeklődését – a 1829 éveseknek már bő ötöde (22 százalék) jelölte kedvencnek.

A komolyabb témájú szépirodalmi, drámai műveket az olvasók tizede (11 százalék) szereti legjobban, míg további tizedük (10 százalék) a dokumentarista jellegű könyveket részesíti előnyben. Ez a kategória a férfiak kedvence, köztük 16 százalék választja a valóságot bemutató műfajt, míg a nőknek csupán 4 százaléka. Az életrajzi könyveket 9 százalék, verseket 6 százalék százalék olvas.

Négy százalék a mosdóban is olvas

Tízből nyolc (81 százalék) olvasó az otthonában olvas a legszívesebben, 4 százalék akár a mosdóba is magával viszi a könyvet. Utóbbi viselkedés inkább a férfiakra jellemző. A könyvolvasók harmada (33 százalék) választja az olvasást utazás közben, negyede pedig (25 százalék) várakozás közben üti el ezzel a tevékenységgel az időt. A legalább heti rendszerességgel olvasókra átlag felett jellemző, hogy lapul náluk egy könyv, amit várakozás közben elő tudnak kapni.

Rovatok