Az elhasználódott gumiabroncsokat októbertől ingyenesen lehet majd leadni, emellett a használt sütőolaj és a textilhulladék elkülönített gyűjtését is biztosítja a MOHU MOL Zrt. – mondta el Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár. A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az egyes termékáramokra vonatkozó kormányrendelet tervezetét.
Az államtitkár emlékeztetett, júliustól az egész országban új hulladékgazdálkodási rendszert vezetnek be, amelyben az állam helyett a MOHU MOL Zrt. végezi a hulladékgazdálkodást.
Az új rendszerrel együtt Brüsszel elvárásainak megfelelően elindul az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak „a szennyező fizet” elve alapján díjat kell fizetniük a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére – írta az Energiaügyi Minisztérium.
A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó egyes termékkategóriákra – így a gumiabroncsra, a textiltermékekre és a sütőolajra – speciális szabályok vonatkoznak majd.
A közleményben arra is kitérnek, hogy a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint a hulladékká vált gumiabroncsot október elsejétől kötelező külön gyűjteni és a koncessziós társaságnak, a koncesszori alvállalkozónak vagy a forgalmazónak leadni, aki térítésmentesen átveszi.
A használt sütőolaj gyűjtésének biztosítása céljából az erre szolgáló gyűjtőedények elhelyezését a forgalmazó, a települési önkormányzat, az üzemanyagtöltő állomás és meghatározott oktatási intézmény a koncessziós társasággal kötött szerződés alapján biztosíthatja.
A hulladékká vált textiltermék elkülönített gyűjtése érdekében a gyűjtőedények elhelyezését a forgalmazó és a települési önkormányzat a koncessziós társasággal kötött szerződés alapján biztosíthatja – fogalmazott a tárca.
Raisz Anikó hangsúlyozta: az intézkedéssel hatékonyabbá válik a hulladékgazdálkodás, és emelkedhetnek a hulladékgyűjtési és -hasznosítási arányok, ami hozzájárul a hulladékokból előállított másodnyersanyagok kínálatának növekedéséhez és a hulladéklerakás csökkenéséhez.