Index Vakbarát Hírportál

Megtudtuk, mi lesz az árstopokkal

2023. június 21., szerda 07:40

Közeleg a június 30-i határidő, de úgy fest, nem kell tovább várni: szerdán kiderül, megy vagy marad az élelmiszerárstop. Az Index úgy tudja, a kérdés már a kormányülés előtt eldőlt, mutatjuk a részleteket.

Meghosszabbítják az élelmiszerárstopot, vagyis július 1-től is hatósági áron juthatunk hozzá az érintett alapvető élelmiszerekhez – értesült az Index.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a hétfői Kormányinfón előrebocsátotta, hogy a következő kormányülésen dönthetnek a kérdésben, vagyis a téma szerdán újra asztalra kerül.

Maradnak az árstopok a boltokban

Bár sokan arra számítottak, hogy a kötelező bolti akciózás június 1-jei, illetve az online árfigyelő rendszer július 1-jei bevezetése együttesen kiválthatja a tavaly február óta velünk élő élelmiszerárstopot, a június 30-i határidő azonban nem jelenti az intézkedés végét.

Elsősorban azért maradnak az árstopok, mert ugyan csökkent az infláció, a KSH legutóbbi, májusi adatai szerint még mindig 21,5 százalékos a fogyasztói árindex, azon belül pedig az élelmiszer-drágulás üteme 33,5 százalékos.

Például az édesipari lisztesáru 59,6 százalékkal került többe, mint tavaly májusban, de a kenyér ára is 52,7, a tejtermékeké 51,3 százalékkal ment feljebb.

Információink szerint abban egységes a kormánytagok véleménye, hogy az élelmiszerárstopnak egyelőre maradnia kell, azon a téren viszont nagy a szórás, hogy meddig érdemes hosszabbítani.

Mindent kitesznek az asztalra

A konzervatívabb megoldások szerint elég lehet plusz egy-két hónap, de van az asztalon három plusz három hónapos forgatókönyv is, ami nemhogy a nyári időszakra, hanem egészen az év végéig rendezné a kérdést, beleértve a karácsonyi bevásárlást.

Ez utóbbi még messze van, de a kormányzati kommunikáció visszatérő eleme, az egy számjegyű infláció elérése is.

Ennek megfelelően az árszabályozás július 1-től is érvényben marad, s az eddigieknek megfelelően az alábbi termékekre terjed ki:

(ezen termékek ára nem lehet magasabb a 2021. október 15. napi árnál)

(ezen termékek ára nem lehet magasabb a 2022. szeptember 30. napi árnál)

Adót emeltek, visszatér a SZÉP-kártya

A legutóbbi Kormányinfón ugyancsak téma volt az extraprofitadó, annak mérséklésére azonban egyelőre csak a gyógyszeriparnak kínált alternatívát a kormány, ösztönözve a beruházásaikat, fejlesztéseiket. A kiskereskedelemben ellentételes előjelű folyamat játszódik le: a különadó mértékét a 100 milliárdos árbevétel feletti sávban 4,1-ről 4,5 százalékra emelték 2024-re.

A masszív lejtmenetben lévő élelmiszer-kiskereskedelmi forgalmat ellenben egy örökzöld megoldással újra élénkítené a kormány, ez pedig a SZÉP-kártya táncparkettre hívása. Augusztus 1-től december 31-ig ismét lehet hidegélelmiszert is vásárolni a pihenőkártyával, ez a határidő pedig egybeesne a lapunk által is vázolt, hosszabb távra szóló ársapkás tervezettel. 

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Rovatok