Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, melyik ágazatban dolgoznak a legtöbben feketén Magyarországon

2023. június 22., csütörtök 19:29

Az építőipar adta tavaly a feketén foglalkoztatott munkavállalók 51 százalékát a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által vizsgált ágazatok közül – közölte a hatóság adatai alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) csütörtökön az MTI-vel.

A hatóság tavaly 13 889 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok 36 százaléka az építőipart érintette. Az ellenőrzéseken 8077 feketén foglalkoztatott munkavállalót azonosítottak, közülük 4148-at az építőipar területén.

Az építőipari munkáltatók által elkövetett súlyos szabálytalanságok miatt 4031 esetben intézkedtek, és 1890 esetben munkaügyi bírságot szabtak ki csaknem 374 millió forint összegben – írták a közleményben.

Az ÉVOSZ a teljes építőiparon belül 40 ezerre becsüli a feketén foglalkoztatottak számát. Mivel ez az ágazatban továbbra is súlyos problémának tekinthető, a szakszövetség szorgalmazza a bírságolási összegek emelését.

Az ÉVOSZ tapasztalatai alapján

a legtöbb feketefoglalkoztatás a lakosság részére, számla nélkül végzett munkáknál fordul elő az építőiparban.

Ez jellemzően a mikro- és kisvállalkozási kört érinti. Elsősorban segédmunkásokat és betanított munkásokat foglalkoztatnak bejelentés nélkül, míg a szakmunkásokat és a mérnököket a rendezett munkaügyi kapcsolatokkal is igyekeznek a vállalkozások maguknál tartani.

Nagy gondot okoz a feketemunka

A közlemény idézte Koji Lászlót, a szakszövetség elnökét, aki hangsúlyozta: a feketefoglalkoztatás versenyegyenlőségi problémákat okoz az építőiparban. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság adatai alapján közölték, a dolgozó bejelentésének elmulasztása mind a klasszikus munkaviszony, mind az egyszerűsített foglalkoztatás keretein belül előfordul.

A hatóság tapasztalatai alapján a munkáltatók sokszor kivárnak a bejelentéssel, bíznak az ellenőrzések elmaradásában. A bejelentés nélküli foglalkoztatással kapcsolatban a munkáltatók legjellemzőbb kifogása az „adminisztrációs hiba” vagy „a könyvelő mulasztása”, gyakori továbbá a próbamunkára vagy első munkanapra hivatkozás is.

Azonban rámutattak, hogy a 2021-ben bevezetett új szabályozás szerint a bejelentés nélküli foglalkoztatásnál a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságnak köteleznie kell a munkáltatót az ellenőrzés napjától számított 30 napos visszamenőleges bejelentésre. Ezáltal az ÉVOSZ szerint az ilyen „trükkök” már nem sokat érnek.

Általános tapasztalat, hogy az elmúlt években a munkáltatóijárulék-terhek folyamatos csökkenése nem eredményezte a feketefoglalkoztatás jelentős változását – jegyezték meg.

Kitértek a harmadik országbeliek, a vendégmunkások szabálytalan foglalkoztatására is, amely rendszerint a munkavállalási engedély teljes hiányával vagy más munkáltatóhoz szóló, illetve lejárt engedéllyel valósult meg. Erőteljesen felvethető a minősített munkaerő-kölcsönző vállalkozások felelőssége is – írta az ÉVOSZ.

Rovatok