A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte, hogy július 1-jétől a Diákhitel1 kamatát a korábbi 4,99 százalékról 7,99 százalékra emeli, miközben a Képzési Hitel és a Diákhitel2 továbbra is kamatmentes marad.
„A szankciók miatt a kamatkörnyezet drasztikusan megromlott, azonban ebben a nehéz gazdasági helyzetben is meg kell védeni a diákok és a hallgatók érdekeit, biztosítani kell, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen” – írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, hozzátéve, hogy a jelenlegi kamatkörnyezetben a hatályos szabályok szerint a diákhitel kamatának 14 százalékra kellene emelkednie.
A kormány arról döntött, hogy továbbra is fenntartja a szabad felhasználású Diákhitel1 jelentős mértékű kamattámogatását, így 2023. július 1-jétől kezdődően az ügyfeleknek, a hitelfelvevő hallgatóknak és a már végzett diákoknak a 14 százalékos kamatmérték helyett csak 7,99 százalékos kamatot kell megfizetnie
– írja a minisztérium.
A kormány rendeleTI ÚTON is megerősítette, hogy a Diákhitel1 ESETÉBEN A 4,99 százalékos kamatot emelte meg júliustól 7,99 százalékra. Az intézkedés 2023. december 31-ig lesz érvényes.
A Képzési Hitel és a Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen lesz elérhető. Jelenleg mintegy 200 ezren veszik igénybe a Diákhitel Központ által kezelt termékeket, amelynek felét teszi ki a szabad felhasználású Diákhitel1-et igénybe vevők köre.
A közleményben azt is elmondták, hogy a kamattámogatott hitel mellett július 1-jétől a diákhitelt igénybe vevők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel nyithatnak majd diákhitel-folyószámlát, hiszen a diákhitelszámlát biztosító kereskedelmi bankoknak ingyenesen kell biztosítaniuk például a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is.