Index Vakbarát Hírportál

Mindekit figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat

2023. június 24., szombat 11:41

Néhány napja tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról – tájékoztatott erről a Nemzeti Védelmi Szolgálat a Facebook posztjában.

Figyelmeztettek, a bankszámlák, illetve bankkártya adatok megszerzésére specializálódott csalók újabb módszerrel próbálkoznak. Odáig merészkedtek, hogy magukat a rendőrség munkatársainak kiadva tévesztik meg a gyanútlan áldozatokat – fogalmaztak posztjukban.

Néhány napja tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. Az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettet arról tájékoztatta, hogy feltörték a számláját. Az ijedt áldozat a csaló kérdésére elmondta, hogy melyik banknál vezeti azt, utána a banda másik tagja már ennek a banknak a nevében hívta fel az „ügyfelet”.

Ezt követően a bűnözők rávették, telepítse telefonjára az Anydesk nevű programot, amihez még segítséget is nyújtottak és elkérték az SMS-ben kapott kódokat. Ezzel már hozzáférhettek a bankszámlához, amiről átutalásokat indítottak,

megpróbálták a számlán lévő teljes összeget leemelni. 

A Nemzeti Védelmi Szolgálat erre azonnal reagált. A tájékoztatásuk szerint az ilyen esetek ugyanis a teljes rendvédelembe vetett társadalmi bizalmat rombolják. „Annak megvédése az egyik legfontosabb feladatunk, ezért az elkövetők kézre kerítésében közösen dolgozunk az ügyben eljáró nyomozó hatósággal” – hívták fel erre a figyelmet. 

Az NVSZ speciális kiberfelderítési egysége korábban már sikeresen együttműködött a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal. Ennek eredményeként információink alapján Győrben fogták el azt a három külföldi férfit, akik a sértettek banki adatait megszerezték, majd jelentős összegeket emeltek le a számlájukról. 

A banki csalók új módszere mindenkit fokozott óvatosságra int, ezért két dologra hívják fel a figyelmet:

Rovatok