Index Vakbarát Hírportál

Úszunk a töltőfolyadékban, mindent visz az elektronikus cigaretta

2023. június 25., vasárnap 06:21

Bár az előzetesen várt szinttől tavaly végül valamelyest elmaradt a jövedéki adóból származó bevétel, ez a csatorna továbbra is fajsúlyos tényező maradt. Átvettük, milyen változások voltak, vannak az üzemanyagoknál az alkoholos, illetve a dohánytermékek esetében.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly 1229,5 milliárd forint jövedéki adót szedett be, 5,1 százalékkal kevesebbet a tervezettnél, az előirányzatban megfogalmazott célnál – derült ki a NAV évkönyvéből. A szabad forgalomba bocsátott jövedéki termékeket részletező táblázat alapján megállapítható, hogy nőtt a benzin mennyisége: millió literben az előző évi 1974-ről 2078-ra. Bővülést figyelhetünk meg a gázolaj esetében is: 4619-ről 4878 millió literre ugrott a mennyiség.

Ezen a téren ugyanakkor jövőre fontos változás lesz, amit előzetesen a Pénzügyminisztérium (PM) is jelzett: az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó szintjét európai uniós minimumszintre kénytelen emelni a magyar kormány. 

Azzal, hogy ezt idáig halogatta, kötelezettségszegési eljárást kockáztatott az ország.

De például az üzemanyagok a légitársaságok esetében nem esnek jövedéki adókötelezettség alá. Ahogy arra a PM szintén felhívta a figyelmet, a szektorra jellemző alacsony közteherviselési szint kiegyensúlyozására  hasonlóan a többi uniós országhoz – a légitársaságok hozzájárulása zöldadóként Magyarországon is fennmarad, kedvezményt biztosítva a kevésbé szennyező repülőgépeknek.

Alkohol és dohány

Az alkoholtermékeknél is emelkedést látunk: ezer hektoliterfokban (hlf) az egy évvel korábbi 14 436-as értéket követte a tavalyi 15 334-es. Hasonló trend rajzolódik ki a forgalomba bocsátott denaturált alkoholnál: 26 287 ezer hlf-ről 27 752-re nőtt a volumen. A jövedéki statisztikák szerint adószakmai értelemben sörből viszont valamivel kevesebb folyt tavaly, mint a bázisidőszakban (2021: 28 810 ezer hlf, 2022: 28 741), habzóborból ellenben több (2021: 12 952 ezer hlf, 2022: 14 344).

Ehhez kapcsolódóan nem árt tudni, hogy a hónap elején benyújtott jövő évi adótörvények semmiféle emelést nem tartalmaznak sem az alkoholos, sem pedig a dohánytermékek esetében. Mindössze az történt, hogy a veszélyhelyzeti rendeleti szintről törvényi szintre került – változatlan feltételek mellett – ezen termékkör szabályozása. A változás kizárólag az üzemanyagokat terhelő jövedéki adót érinti.

Vetve tehát egy pillantást a már említett dohánytermékekre, a cigaretta, szivar, szivarka kategóriájában látványos a bővülés: 7111 millió szálról 7959 millióra nőtt a mennyiség. Ezer kilogrammban jobban látszik a fogyasztási dohánynál mért változás, mint tonnában kifejezve: 3805 ezer kilóról bővült 3886 ezerre a tétel. A következő adat hűen tükrözi a dohányipar átállását a hagyományos cigarettáról az elektromosra: a töltőfolyadék mennyisége 7696 literről 24 044-re nőtt. (Az adóhatóság statisztikájában 7 696 241,33 milliliterről 24 044 159,03 milliliterre.)

Korábbi tisztázó kérdésünkre a NAV közölte: 2023. február 1-jével azok a hevített termékek kerülnek a jövedéki adó hatálya alá, amelyek nem tartalmaznak dohányt. Az elektronikus cigaretta esetében a felhasznált töltőfolyadék az adóköteles jövedéki termék. Maga az eszköz nem jövedékiadó-köteles.

Jövedéki ellenőrzések

A csaknem 150 oldalas dokumentum tanúsága szerint jövedéki kiskereskedőknél 4498 jövedéki ellenőrzést folytatott le az elmúlt esztendőben a hatóság, 645 esetben tárt fel szabálytalanságot, mely alapján 22,4 millió forint jövedéki bírságot szabott ki. Az évkönyv alapján azt látjuk, hogy tavaly 16 916 jövedéki ellenőrzés kezdődött meg és zárult le, melynek 99,9 százaléka jövedéki ellenőrzés keretében lefolytatott, 14 pedig egyéb ellenőrzés volt. 5281 alkalommal, összesen 2,3 milliárd forint értékben foglaltak le termékeket a NAV munkatársai.

A jövedéki termékeket érintő ellenőrzések 6592 jogsértést tártak fel, a várható bírság összege csaknem 3,7 milliárd forint.

Az elmúlt évben 118 jövedékiadó-ellenőrzés zárult le, ebből 99 ellenőrzés összesen 13,4 millió forint megállapítással végződött. Bajusz Dániel, az EY Law adóperes jogásza arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentősen nőtt tavaly az adóellenőrzések száma és hatékonysága. A NAV ez évi ellenőrzési terve alapján a szakember szerint megállapítható, hogy továbbra is fókuszban maradnak a kiemelt és a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók, valamint azok, amelyek a társasági adót érintő adókedvezményt – fejlesztési adókedvezményt, energiahatékonysági célokat szolgáló beruházást, felújítási adókedvezményt – igénybe veszik. Az adózatlan jövedéki termékek ellenőrzése legalább annyira hangsúlyos terület marad, mint az építőipar vagy az online értékesítés.

(Borítókép: Christopher Furlong / Getty Images)

Rovatok