Index Vakbarát Hírportál

Mégsem lesz kötelező minden vendéglátónak a folyamatos jelentés

2023. június 27., kedd 07:33

Júliustól már a vendéglátóüzletek és turisztikai attrakciók számára is bevezetésre kerülő NTAK adatszolgáltatási kötelezettség mostanra szinte kézzelfogható kihívássá vált, ezért a szakaszos bevezetést javasolta a Magyar Turisztikai Ügynökség. Amit most úgy tűnik, hogy a kormány meg is fogadott.

A Magyar Turisztikai Ügynökség a kormány elé azt a javaslatot terjesztette be június elején, miszerint csak a 100 millió forint nettó árbevétel feletti szolgáltatók legyenek az első szakaszban érintettek. Esetükben is vendéglátóüzletenként vagy attrakciónként kell a nettó bevételt számolni, de annak is csak a vendéglátásból vagy az attrakcióhoz kapcsolódó jegyértékesítésből származó részét.

Úgy tűnik, a kormány most ezt meg is fogadta.

2023. július 1. napjától a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba történő adatok szolgáltatására és továbbítására kizárólag azon:

– olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendeletből. Eszerint teljes egészében megfogadták az MTÜ javaslatát.

Arról, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség mit gondol a jelentési kötelezettségről, milyen pozitívumokkal járhat, ebben a cikkünkben olvashat részletesen.

Rovatok