Tíz év alatt 2500 milliárd forint összbevételt termelt a használatarányos útdíjrendszer – közölte a rendszer fejlesztője, az i-Cell Kft. csütörtökön.
A közlemény szerint 2013. július 1-én vezette be Magyarország a használatarányos útdíjrendszert, hogy biztosítsa az úthálózat fejlesztésének és működtetésének finanszírozását. Ez azt jelenti, a 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek a megtett kilométerek, illetve a kibocsátott szennyezés alapján kell fizetniük az autópályák, első- és másodrendű főutak, egyéb útszakaszok használatáért.
Az i-Cell által fejlesztett HU-GO útdíjrendszer díjköteles hálózata induláskor 6500 kilométer volt, jelenleg meghaladja a 7300 kilométert.
Tavaly 430 ezer jármű 355 milliárd forintot fizetett az úthasználatért, 10 éve ez az arány 380 ezer és 163 milliárd forint volt, vagyis mintegy 12 százalékkal nőtt a közúti fuvarozás mértéke – tették hozzá. A hivatalos adatokból az is kiderül, egyre kevesebb környezetszennyező tehergépjármű használja az utakat.
Az elmúlt 5 évben a legmagasabb (leginkább környezetbarát), E6 kategóriába sorolt járművek száma 2,5-szeresére nőtt, az E5 kategóriájúak 42 százalékot estek. Ez a cég szerint azt mutatja, hogy modernizálódik a járműpark, folyamatosan csökken a károsanyag-kibocsátás (részecske-, szén-dioxid-, szén-monoxid-kibocsátás, nitrogén oxidok kibocsátása) a fuvarozásban.
Az i-Cell által ismertetett forgalmi teljesítmények alapján látszik, hogy a tehergépjárművek az egyébként drágább gyorsforgalmi utakat (autópályákat) részesítik előnyben: 2,5-szer többet használják, mint a főútvonalakat. A legforgalmasabb szakasz az M0 körgyűrű 30 és 36 kilométer közötti szelvénye (M5 és M4 leágazás), míg teljes hosszában az M1 a legforgalmasabb útvonal, amiben egyébként évek óta nincs változás.
Tíz év alatt szinte minden fuvarozó átállt a fedélzeti egység (OBU) használatára: míg induláskor a 40 százalékot sem érte el az arányuk, ma már 96 százalék feletti, miközben az alkalmi jegyet vásárlók száma elenyésző. A magyar felségjelzésű járművek számában gyakorlatilag nem történt változás: az első teljes évben (2014) és tavaly is szinte darabra ugyanannyi, mintegy 106 ezer teherautó használta az utakat.
A legtöbb külföldi tehergépjármű Romániából, Lengyelországból, Bulgáriából, Szlovákiából és Németországból érkezik hozzánk, ugyanakkor megduplázódott a török fuvarozók aránya, Romániából pedig 1,5-szer annyian jönnek, mint 10 évvel ezelőtt. Jelentősen emelkedett a lengyel és a bolgár felségjelzésű járművek száma is, míg a szlovák és a német nagymértékben csökkent 2013 óta – derült ki az i-Cell által közzétett, összesített statisztikákból, amit az MTI összegezett.