Index Vakbarát Hírportál

A szemünk láttára alakul át a földgázpiac

2023. július 3., hétfő 13:45

A teljes orosz fosszilisenergiahordozó-export is átalakult. Miközben az orosz kőolaj új piacokat talált, és átalakultak az ellátási láncok, a korábbi évnél 7,6 százalékkal jelentősebb volt a forgalma, 242 millió tonnára nőtt, addig a földgáz esetében ambivalens folyamatok játszódtak le – írja legfrissebb kutatásában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.

A tavalyi év, illetve a háború a globális földgáz kereskedelmének drasztikus átalakulását hozta – szögezte le az Oeconomus a legfrissebb tanulmányában. Korábban az európai függőség kimagasló szinten állt, a behozatal 40 százaléka volt a kontinensnyi országból érkező nyersanyag.

Hat évtizeden keresztül szállítás volt

Tavaly februárig Oroszország volt a világ legnagyobb gázexportőre, messze megelőzve az Egyesült Államokat és Katart. Versenytársaival ellentétben gázexportjának háromnegyede egyetlen piacra, Európára koncentrálódott. Ám az immár hat évtizeden keresztül stabilnak mutatkozó európai–orosz gázexport radikálisan átalakult – szögezi le Németh Viktória szenior kutató a tanulmányában.

Érdemes látni azt is, hogy a teljes orosz fosszilisenergiahordozó-export is átalakult. Miközben az orosz kőolaj új piacokat talált, és átalakultak az ellátási láncok, a korábbi évnél 7,6 százalékkal jelentősebb volt a forgalma, 242 millió tonnára nőtt, addig a földgáz esetében ambivalens folyamatok játszódtak le. A vezetékes földgáz exportja nagy arányban mérséklődött, amíg a cseppfolyós földgáz értékesítése szempontjából kedvező volt a tavalyi év, 7,9 százalékkal bővült, 45,7 milliárd köbméterre.

A tanulmányban arra is kitérnek, hogy a földgáz exportvolumene 25,1 százalékkal, 184,4 milliárd köbméterre esett. Ugyanakkor a Reuters értesülései alapján áprilisban ismét növekedett az Európa irányába irányuló gázszállítás: az Ukrajnán keresztül megvalósuló tranzit átlagos napi vezetékes exportja 75,6 millió köbméterre nőtt a márciusi 70,3 millió köbméterről. Ez az európai tartalékképzés jele lehet.

Az orosz export számára nehézséget jelentett, hogy a földgáz 83,6 százalékát csővezetéken keresztül értékesítette, és kisebb hányadot, 16,4 százalékot képviselt a cseppfolyósított földgáz (LNG). Oroszország cseppfolyósítottföldgáz-termelése és -exportja csaknem 9 százalékkal, mintegy 46 milliárd köbméterre nőtt tavaly.

Tranzitországok léphettek be

Az orosz tervek szerint a következő években megduplázza LNG-termelését – 2030-ra 100 millió tonnára növelik. Az orosz gáz Közép-Ázsiába történő értékesítése szintén napirenden van. „Oroszország gázexportja Törökország irányába is ambivalens tendenciákat mutat” – emelik ki a kutatásban. Oroszország aktívan tárgyal Törökországgal és Iránnal az európai, valamint a pakisztáni és indiai piacokon folytatandó közös tevékenységekről.

A bevételekről kiemelik, a tavalyi év felében a Gazprom rekordnyereséget ért el, több mint 2500 milliárd rubelt, többet, mint az előző két évben összesen.

A tanulmányukat úgy összegzik, hogy Oroszország tavaly veszített pozíciójából, a távoli célpontokra értékesített földgáz mennyisége 45 százalékkal csökkent. Ezek után az Egyesült Államok válhat a világ legnagyobb földgázexportőrévé. Ám Moszkvának jelentős tartalékainak következtében továbbra is képes értékesíteni a rendelkezésére álló nyersanyag egy részét, és új lehetőségek nyílhatnak számára.

Magyarországgal kapcsolatban arra is kitérnek, hogy gázellátása szempontjából a diverzifikációs törekvések mellett továbbra is fontos az Oroszországból vezetéken érkező földgáz. Továbbá az azerbajdzsáni gázimport növelése mellett érdekelt abban, hogy bővítse az országba irányuló LNG-ellátást a horvátországi terminálon keresztül, és fejlessze a Románián keresztül érkező tranzitot.

Rovatok