Index Vakbarát Hírportál

Ismét lejtőre került a forint

2023. július 5., szerda 12:57

Szerdán gyengült a forint az euróhoz képest, és olyan szintet közelített meg, amelyen legutóbb két és fél hónappal ezelőtt volt.

A forint az utóbbi hetekben viszonylag jól teljesített: az euróval szemben múlt hét kedden 368-369 körüli szintig erősödött. A hét végén azonban gyengülni kezdett, és ez a trend azóta is tart (bár az év elejéhez képest még így is jól áll a magyar fizetőeszköz).

A gyengülés szerda reggel folytatódott: a TradingView adatai szerint reggel 8 előtt nem sokkal még 375,3 forintba került egy euró.

Ezzel szemben nem sokkal 12 óra után 379 forint fölött jegyezték az uniós fizetőeszközt.

Azóta kicsit erősödött a forint: cikkünk írásakor 378,38-nál állt az árfolyam. Mindemellett annyit kijelenthetünk, hogy a forint megközelítette a 380-as határt.

Ez utóbbi azért is jelentős, mert legutóbb április 20-án volt ezen a szinten az euró ára, vagyis két és fél hónapos csúcsra érhet az árfolyam, amennyiben folytatódik ez a trend. 

Rovatok