Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mennyire hűségesek a pályakezdők

2023. július 5., szerda 08:52

Magyarországon a 18–25 év közötti korosztály több mint 45 százaléka öt vagy akár annál több évre is tervez egy munkahelyen – közölte legfrissebb, reprezentatív kutatása alapján a Work Force Kft. az MTI-vel.

A HR-szolgáltató megbízásából készült Pályakezdő Indexből az is kiderült, hogy egyre hűségesebbek a pályakezdők. Ugyanis a tavalyi felmérésben még a megkérdezettek 39 százaléka jelezte, hogy legalább öt évre tervez egy munkaadónál.

A kutatás szerint a legtöbb fiatal úgy gondolja, két éven belül előre tud majd lépni szakmai karrierjében, 

míg 46 százalékuk 3 és 5 év között látja a feljebbjutást reálisnak.

Kiemelték, hogy elenyésző volt azok száma, akik kevesebb mint egy évvel számolnak ugyanannál a munkaadónál.

Arra is kitértek, hogy a megkérdezettek 76 százaléka szeretne részt venni továbbképzéseken, amit a többség két éven belül meg is valósítana. Emellett a fiatalok nyitottak voltak új karrierlehetőségek iránt is, a pályakezdők 64 százaléka más szakterületet is elsajátítana a következő években. 

Hozzátették, hogy a megkérdezettek többsége szeretne elismert lenni a szakmájában és egy csapat hasznos tagjának lenni.

Egyúttal jelezték, hogy 2022-ről 2023-ra 12 százalékkal csökkent azoknak a válaszadóknak az aránya, akik különösebb ambíciók nélkül végzik munkájukat, míg duplaannyian felelték azt, hogy szeretnének egyszer vezetők lenni és több ember munkájáért felelni.

Népszerűek a gyakornoki programok

A közlemény idézte Papp Tamást, a Work Force HR-szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet üzletágvezetőjét, aki elmondta, azt tapasztalják, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a gyakornoki programok már a fiatalabb diákok körében is, hiszen ezekkel valós munkakörnyezetben szerezhetnek szakmai tapasztalatot és fejleszthetik készségeiket.

A fejlődni vágyó gyakornokok a későbbiekben is könnyebben tudnak mozogni a munkaerőpiacon 

– tette hozzá a szakember.

A Pályakezdő Index kutatás az Atkári Research&Analysis és az NRC Kft. által májusban készült 500 ember bevonásával, a 1825 éves korosztály körében.

Rovatok