Index Vakbarát Hírportál

Nagy Mártonnak meglepő vízió lettek, több Kína, mint gondoltuk

2023. július 7., péntek 15:26

Magyarország regionális pénzügyi központtá kíván válni – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pénteken Kínában, ahova szerdán utazott és a magyar gazdaság szempontjából kiemelt kormányzati és gazdasági szervetekhez látogatott el.

A tárcavezető Kínai útja keretében pénteken találkozott Liu Jinnel, a Bank of China elnökével, illetve a magyarkínai kapcsolatok fontosságára tekintettel a tárgyalásra Pekingbe utazó Li Kexinnel, a Bank of China Magyarország vezérigazgatójával – tájékoztatott erről a tárca.

Az 1912-ben alakult pénzügyi intézmény a világ negyedik legnagyobb bankja, Magyarországon 1997 óta van jelen.

A megbeszélés kapcsán a miniszter kiemelte, „Magyarország regionális pénzügyi központtá kíván válni”, amely hídfőállást jelenthet a kínai pénzintézetek számára is. Hozzátette, a jüan és a kínai befektetések világgazdasági szerepe egyre meghatározóbb, Kína globális pénzügyi pozíciója pedig folyamatosan erősödik. Hangsúlyozta, Magyarország kiváló kapcsolatokat ápol az országban már működő kínai bankokkal, a Bank of China, a China Construction Bank Corporation, a China Development Bank, valamint az Asian Infrastructure Investment Bank képviseleteivel.

A tárca tájékoztatása szerint a felek megvitatták a magyarkínai gazdasági kapcsolatok legfontosabb kihívásait, a széles körű pénzügyi és gazdasági kapcsolatok aktuális helyzetét, valamint az együttműködés bővítésének lehetséges irányait, amelyek közül kiemelkedik a befektetésekhez kapcsolódó finanszírozás területe. A magyarországi FDI-állomány 3 százaléka köthető kínai befektetésekhez, a kereskedelemben a 9. legmeghatározóbb ország, miközben a kínai vállalkozások 16 ezer magyar család megélhetését biztosítják.

„Kína a világ egyik legjelentősebb gazdasága”

Nagy Márton a júniusi budapesti találkozót követően pénteken újra Jin Liquinnel, az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) elnökével tárgyalt, ezúttal Pekingben. Az AIIB a világ egyik legnagyobb multilaterális fejlesztési bankja, melynek célja, hogy a nemzetközi infrastruktúrafejlesztési hitelpiac meghatározó szereplőjévé váljon. Magyarország 2017-ben csatlakozott a jelenleg 92 tagot számláló szervezethez.

A gazdaságfejlesztési miniszter az AIIB vezetőségének és stábjának tartott, a fenntarthatóságra fókuszáló globális FDI-stratégiáról szóló előadásában bemutatta az FDI Magyarországon és az Unióban betöltött szerepét. Kiemelte, hogy Magyarország gazdasági növekedésének alapja a beruházások magas aránya, amelyben jelentős szerepet tölt be az FDI.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Gazdaságfejlesztési Minisztérium delegációjának élén szerdán utazott Kínába, ahol a magyar gazdaság szempontjából kiemelt kormányzati és gazdasági szervetekhez látogat. A miniszter többek közt találkozik a Kínai Ipari és Technológiai Minisztérium tisztviselőivel, a Kínai Fejlesztési Bank, a Bank of China, a Kínai Export-Import Bank, valamint a Huawei képviselőivel.

„Kína a világ egyik legjelentősebb gazdasága, rendkívüli fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, technológiai világhatalommá vált, a jüan és a kínai befektetések világgazdasági szerepe egyre meghatározóbb. Egyre több jelentős kínai beruházás érkezik hazánkba, így már az FDI-állomány 3 százaléka köthető Kínához” – fogalmazott útja előtt.

Rovatok