Index Vakbarát Hírportál

Pofátlanul alkudoznak a vevők a magyar tengernél

2023. július 11., kedd 17:42

Az eladók nem nagyon akarnak árat csökkenteni, a vevők viszont ennyiért hajlandók vásárolni, aminek hatására országszerte torlódás tapasztalható az ingatlanpiacon – közölte legfrissebb elemzésében a Balla Ingatlan. Vannak, akik jelentős alkukkal próbálkoznak, ugyanakkor a szakértő szerint leginkább egy támogatott hitelprogram tudná megmozgatni a pangó piacot.

Az állandó lakhatás céljára vásárolt, illetve épített ingatlanok piacán most nagyon csekély a mozgás a Balaton déli partján, míg a nyaralók piacán valamivel jobb a helyzet: itt kisebb-nagyobb alkukkal elkelnek a jó ingatlanok – mondta Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője. Úgy véli, hogy az orosz–ukrán háború és annak következményei, valamint az infláció miatt megemelkedett hitelkamatok fékezik leginkább a piaci mozgást a Balatonnál is.

Az eladók minderre azonban többnyire nem reagálnak: tartják az árakat és csak minimális, 5–10 százalékos alkukba mennek bele. A vevők viszont már nem fogadják el ezeket az árakat, és az ajánlataik is jóval alacsonyabbak, így kezdenek feltorlódni az eladandó ingatlanok. Ez persze végül hatással lesz az árakra is

– jegyezte meg az ingatlanközvetítő.

Egyelőre azonban csak a nehezebben eladható ingatlanok esetében látni mérsékelt árcsökkenést, ami 5–10, vagy maximum 15 százalékot jelent. Az új építésű ingatlanok esetében egyáltalán nem jelentkezett mérséklődés az árakban, igaz, további drágulás sem következett be ezeknél a lakásoknál.

A szakértő szerint azt lehet érezni a vevői és eladói hozzáállásból is, hogy mindenki bízik abban, előbb-utóbb „valami” történik. Vannak olyan eladók, akiket az adott élethelyzet árcsökkentésre kényszerít, ám 5–15 százalékos alkunál nem mennek bele többe. Ráadásul az értékesítési idő is megnőtt, így aki jobb árat remél az ingatlanáért, általában 6–12 hónapot kénytelen várni az eladásra.

Eljött a pofátlan alkuk ideje

Vannak olyan vevők, akik szeretnék kihasználni a gyengébb piacot, és »pofátlanul« alkudnak: akár 30–40 százalékkal alacsonyabb vételi ajánlatot is bemondanak. Ez a taktika azonban nagyon ritkán jár sikerrel, és sokat is kell próbálkozni hozzá

– hívta fel a figyelmet Krausz Gábor.

De mivel most jobban lehet alkudni, élénkebbé váltak a befektetők, és az is megmozgatja őket, hogy ha építkeznének, akkor a korábbi évekhez képest most valamivel könnyebben kapnak megfelelő kivitelezőt. Jó lehetőség hosszú távú kiadásra vásárolni ingatlanokat, mivel ezekből állandó hiány van – Siófokon például 250 ezer forintos havi bérleti díj alatt nem lehet megfelelő minőségű kiadó lakást találni.

Az olcsó ingatlan a legkelendőbb

Jelenleg az olyan „olcsó ingatlanok” a legkeresettebbek, amelyek azért viszonylag közel találhatók a tóhoz és többnyire garzonlakások vagy 40–50 négyzetméteres, önálló nyaralók. Ezeket 40–60 millió forintért keresik a vevők. Emellett érezhető az igény az új építésű, energiatakarékos, ugyanakkor panorámával és extrákkal – például napelemmel, szaunával, pezsgőfürdővel, medencével – felszerelt ingatlanok iránt is.

Ugyanakkor az új építésű ingatlanok iránt is visszaesett az érdeklődés, hiszen eltűntek a hitelre vásárlók. A jó minőségű, jó helyen épülő ingatlanok azért többnyire gazdára találnak, bár az értékesítés ideje itt is megnőtt. Akik az új építésűek közül válogatnak, a déli parton 1,5–2 milliós négyzetméteráron találnak családi házakat. Ha valaki megelégszik egy parttól távolabb álló ingatlannal, akkor akár 1,2–1,5 milliós négyzetméteráron is tud vásárolni. Az északi parton is hasonlóak az árak, a kivételt Balatonfüred jelenti, ahol jóval magasabbak.

A déli part legkeresettebb helyszíni közé most is Zamárdi és Siófok tartozik, míg az északi parton Balatonfüred. Utóbbi ingatlanpiacán azonban olyan mértékű drágulás ment végbe, hogy sokan, akik az északi parton szeretnének vásárolni, inkább más településeken néznek körül. Számukra vagy a Káli-medence vagy Balatonalmádi jöhet szóba, bár az előbbi fővárostól való távolsága a szakértő szerint némileg megnehezíti az értékesítést. Almádiban viszont remek lehetőségeket lehet még kifogni – tette hozzá.

Amíg a hiteleknél nem történik változás, például nem indul új, támogatott hitelprogram, addig nem nagyon lehet arra számítani, hogy élénkülne az ingatlanpiac, várhatóan tovább csordogál a mostani mederben

– jegyezte meg az ingatlanszakértő.

Rovatok