Index Vakbarát Hírportál

Taxisháború: reagált a Bolt az Indexnek

2023. július 12., szerda 10:53

Közlekedésszervezői döntés megsemmisítésére tett javaslatot a Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség, az Index írására az érintett Bolt is reagált. A cég állítja: a magyar jogi szabályozások szerint jár el, védjegyoltalommal, azon belül is szó- és szóösszetételre vonatkozó védjeggyel rendelkezik.

A Bolt védjegyhasználati gyakorlatát sérelmező beadványt küldött Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség (OTSZ), amivel egyenlő versenyfeltételeket szorgalmaznak a hagyományos taxistársaságokkal, a javaslat ugyanakkor kimondva-kimondatlanul az észt hátterű technológiai vállalat kiszorítását célozza. Emlékezhetünk, 2016 nyarán, amikor egymást érték a taxistüntetések, az Uber végül kivonult a magyar piacról.

Az OTSZ közlekedésszervezői döntés megsemmisítésére tett javaslatot, arra kérve az önkormányzatot, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. mint kijelölt közlekedésszervező által a Bolt HTX Kft., illetve a vele érvényes szerződésben álló vállalkozások részére 2021-ben megadott személytaxi-szolgáltatási engedélyeket semmisítsék meg, azok ugyanis az érvelése szerint jogellenesek.

Itt a válasz az OTSZ beadványára

Cikkünk megjelenését követően a Bolt reagált az Indexnek.

A BOLT HTX Kft. minden esetben a magyar jogi szabályozások szerint jár el, és azoknak maximálisan eleget téve mindenben együttműködik az illetékes hatóságokkal. A társaság védjegyoltalommal, azon belül is szó- és szóösszetételre vonatkozó védjeggyel rendelkezik. A Bolt Technology OÜ, vagyis a Bolt központ a jogosultja az érvényes, nemzeti (magyar) BOLT TAXI szóvédjegynek. A Bolt HTX Kft. jogosult a nevezett védjegy használatára és arra, hogy a védjegy használatát a vele szerződéses jogviszonyban álló partnerei számára engedélyezze.

Az Indexnek küldött állásfoglalásban kiemelték: a társaság a fővárosi taxirendeletben foglalt kritériumoknak teljes mértékben megfelel.

Azt állítják, teljes mértékben jogszerűek

„A Bolt HTX Kft. a Budapest Főváros Kormányhivatala által kiállított diszpécserszolgálati engedély alapján működik, valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. mint közlekedésszervező által kiadott engedély alapján a Bolt HTX Kft. jogosult a védjegyoltalommal ellátott szabadjelző használatára. A társaság teljes mértékben jogszerűen működik” – közölték lapunkkal.

A témában megkerestük a Főpolgármesteri Hivatalt is, amint választ kapunk, frissítjük írásunkat. Mindenekelőtt arra voltunk kíváncsiak, megkapták-e a beadványt, illetve megfontolják-e a javaslatban foglaltakat. Budapest nem reagált az Index megkeresésére, a BKK viszont igen: a közlekedési központ álláspontját itt ismerheti meg.

Így látja a védjegyvitát a szakértő

Az Index kérdéseket tett fel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának is, de onnan nem kaptunk választ. A védjegyek használatra nagy rálátással bíró szakértő ugyanakkor véleményt formált lapunknak. Pintz György európai szabadalmi és védjegyügyvivő elmondta: a Védjegytörvény 18. § (4) a/ pontja szerint védjegyhasználatnak minősül az olyan használat is, amely a lajstromozott alaktól csak a megkülönböztető képességet nem érintő elemekben tér el. Analógiaként ezen paragrafus alapján értelmezhető a probléma. Pintz György szerint a BOLT TAXI szó a Bolt taxi által használt logó megkülönböztetésre alkalmas része, így a jelenlegi ábra használata is feltehetőleg védjegyhasználatnak minősülne egy bíróság előtt.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok