Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin felülvizsgáltatja Lázár János törvényét

2023. július 13., csütörtök 21:23

Novák Katalin köztársasági elnök előzetes normakontrollt terjesztett elő Lázár János építési és beruházási miniszter július 4-én megszavazott törvényéről. Ennek értelmében a törvény kihirdetése és életbe lépése előtt az Alkotmánybíróság felülvizsgálja, hogy minden szempontból megfelel-e az Alaptörvénynek.

A vizsgálat előterjesztését azzal indokolta Novák Katalin, hogy a saját szabályait sem köteles betartani a miniszter – Lázár János –, ugyanis az építési törvény értelmében rendeleti úton eltérhet az abban foglaltaktól.

A köztársasági elnök álláspontja szerint az „érdemi keretek nélküli eltérés lehetősége kiüresíti a törvényi szabályozást, sérti a normahierarchiát” – olvasható az Alkotmánybíróság oldalán.

Az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényt – mint megírtuk – július 4-én szavazta meg a parlament.

Az egyik legfontosabb változás a szoftveren keresztül történő épülettervezési módszertan, az úgynevezett BIM bevezetése, ami komoly kihívást jelent a szakma számára. A Lázár János építési miniszter által jegyzett jogszabály gyakorlatilag újraszabályozza az állami építési beruházásokat.

Rovatok