Index Vakbarát Hírportál

A bankok által tolják a lakosságot az állampapírok jegyzése felé

2023. július 17., hétfő 15:56

A bankoknak kötelezően előírt tájékoztatás része annak a négy elemből álló intézkedéscsomagnak, amitől az állampapírok iránti kereslet jelentős növelését várja a kormányzat. A pénzintézeteknek azt is be kell mutatniuk, hogy az ügyfelek mekkora többlet-kamatbevételt érhetnek el.

A családok megtakarításainak védelme és a pénzügyi tudatosság fokozása érdekében kötelező tájékoztatást küldenek a bankok ügyfeleiknek, miután erre kötelezte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a pénzintézeteket. A kormány ezzel is ösztönözni kívánja a háztartásokat, hogy megtakarításaik értékét a jelenlegi infláció mellett is megőrizhessék, egyben országon belüli forrásból tudják finanszírozni az államadósságot.

Az MTI-nek küldött közleményben kiemelték, hogy 

a lakossági folyószámlákon található mintegy 7 ezer milliárd forintnyi le nem kötött pénzeszköz a jelenlegi inflációs környezetben jelentősen veszít az értékéből.

A kormány most azt a döntést hozta, hogy a bankoknak kötelező módon, összehasonlítással szükséges tájékoztatniuk ügyfeleiket megtakarítási lehetőségeikről, a kockázatmentes állampapírokra fókuszálva, bemutatva, hogy azok mekkora többlet-kamatbevétel elérését tették volna lehetővé.

Annak érdekében, hogy függetlenül a pénzügyi szolgáltatójától, mindenki számára azonos és közérthető információ álljon rendelkezésre, a kormány miniszteri rendeletben határozza meg a tájékoztató levél tartalmi és formai elvárásait, amelynek társadalmi vitája hamarosan megkezdődik

 – írták. A kötelező tájékoztatás része annak a négy elemből álló intézkedéscsomagnak, amitől az állampapírok iránti kereslet jelentős növelését várják. Míg a tájékoztató levél és a 13 százalékos szociális hozzájárulás (szocho) – az állampapírok körén kívüli – megtakarításokra történő kibővítése a lakosságot, addig a bankok állampapír-vásárláshoz kötött extraprofitadó-csökkentési lehetősége és a befektetési alapok szabályozása – amely szerint az alapok többek közt likvid eszközeik legalább 20 százalékát a magyar állam által kibocsátott diszkont kincstárjegyben kell tartsák – az intézményi befektetőket célozza.

A kormány mindenkit arra biztat, hogy megtakarításait értékálló megtakarításba helyezze el – olvasható a GFM közleményében.

Rovatok