Index Vakbarát Hírportál

Spórol az önkormányzat, nettó 77 ezer forintért keres dolgozót az óvodába

2023. július 18., kedd 07:25

Bruttó 116 ezer forintért keres konyhai kisegítőket napi 8 órában a Kerekegyházi Bóbita Óvoda, ami szinte pontosan a minimálbér fele. Ebből kézhez nettó 77 140 forintot kaphat a sikeres pályázó, aki közfoglalkoztatott lesz, mert az önkormányzat csak így tud spórolni.

Konyhai kisegítőkkel bővítenék a Kerekegyházi Bóbita Óvoda csapatát. Két embert keresnek, de csak olyanokat, akik regisztrált álláskeresők, és szeretnének közfoglalkoztatottak lenni. Napi 8 órás munkarendben, havi bruttó 116 ezer forint lenne a fizetésük – derült ki az RTL Híradó riportjából. 

A csatorna megkereste az óvodát azzal kapcsolatban, hogy akadtak-e már jelentkezők a pozícióra, de ebben a témában inkább nem nyilatkozott a vezetőség. Ezzel szemben Kelemen Márk polgármester válaszolt.

A válaszból kiderült, hogy két dajka nyugdíjba megy rövidesen, és a helyükre két eddigi közfoglalkoztatottat vesznek fel. Ha szeretnének, sem tudnának több pénzt fizetni nekik – írta a polgármester, aki hozzátette,

a közfoglalkoztatási bér a minimálbér 50 százaléka az erről szóló kormányrendelet szerint. Ettől eltérni nem lehet.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György szerint az eset egyáltalán nem egyedi, és egyszerűen spórolásról van szó. Ennek oka, hogy a településeknek nincs pénzük és így csökkenthetik a költségvetés terheit.

Rovatok