Index Vakbarát Hírportál

Az Energiaügyi Minisztérium szerint jelentősen csökkent a gázfogyasztás, a rezsivédelem működik

2023. július 19., szerda 10:34

Az idei év első hat hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest 18,2 százalékkal kevesebb földgázt használtak fel Magyarországon. Az így hozzávetőleg egymilliárd köbméteres megtakarítás közel kétharmada jelentkezett a gazdaságban, harmada pedig a lakosságnál. Villamos energiából 8,4 százalékkal volt alacsonyabb a fogyasztás idén januártól júniusig, mint a múlt év első felében – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A tavalyi évben 17 százalékkal csökkent a hazai gázfogyasztás, amiben szerepet játszott az enyhe időjárás, de csak kisebb hányadát adta a megtakarításnak. A hőmérséklettel korrigált csökkenés hozzávetőleg 15 százalékos volt tavaly. Az októbertől áprilisig tartó fűtési szezonban mintegy negyedével kevesebb földgáz fogyott az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idei összesítése szerint a háztartásoknál 17,6, a gazdasági szereplőknél 18,4 százalékkal mérséklődött a gázfelhasználás az idei első fél évben. Az első negyedévi 23,3 százalékos visszaesés után a második negyedéves csökkenés mindössze 5,4 százalék volt.

A 2022 első hat hónapjában felhasznált 5,7 milliárd köbméterrel szemben idén június végéig kevesebb mint 4,7 milliárd köbméter gáz fogyott el. A hazai gáztárolókban már jelenleg is rendelkezésre áll 4,6 milliárd köbméter földgáz, a betárolás folyamatos.

A fogyasztásarányos töltöttség 46 százalékos, ez az egyik legkedvezőbb adat Európában, majdnem kétszerese az uniós átlagnak.

Az áramfogyasztásban október óta egyedül februárban volt 7 százaléknál kisebb mértékű a havi fogyasztás csökkenése. Az első negyedévben 7,1, a másodikban 8,6 százalékos volt a visszaesés a múlt esztendő azonos időszakához képest.

A minisztérium közleménye kitért arra is, hogy a háború és szankciók okozta energiaválságban a kormányzati intézkedések mellett a felhasználók tudatos magatartása is nagyban hozzájárult a biztonságos ellátáshoz. A közlemény szerint a kormány az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentéssel Európa legalacsonyabb gáz- és áramárait biztosítja a magyar családok számára.

Az EM megállapítása szerint a rezsivédelem működik: a fogyasztási helyek több mint háromnegyede a védett sáv alatti mennyiséget használt áramból és gázból. A nemzetközi összehasonlítás szerint az átlagosat ötödével meghaladó fogyasztás esetén fizetendő ár is a legkedvezőbbek közé tartozik Európában. A hazai átlagárhoz képest földgázért Svédországban tízszer, Hollandiában és Írországban hatszor, villamos energiáért pedig Írországban ötször, Csehországban és Németországban négyszer többet számláznak a lakossági felhasználóknak – ismertette az EM.

Rovatok