Index Vakbarát Hírportál

Csúnyán alulmaradt a forint a devizaszkanderben

2023. július 19., szerda 16:36

„A keddi egyesült államokbeli kiskereskedelmi adatok nyomán a dollár visszafordult az euróval szemben a 15 havi mélypontjáról, ennek lehetett némi hatása az árfolyamra” – reagált lapunknak a forint mai gyengülésére Molnár Dániel. A Makronóm Intézet elemzője elmondta, hosszú távon viszont meglehetősen stabil a hazai deviza, nem ismétlődik meg a tavalyi hullámvasút.

Szerda reggel 9 óra magasságában a 374-es szint fölé került a forint az euróval szemben, majd délután már a 375-ös szintet is átlépte a magyar deviza. 16 óra magasságában már 0,5 forint híján 376 forintba került egy euró, és 336,1 forintba egy dollár.

Jelenleg viszonylag nyugodtak a piacok, a nyári időszakban jellemzően kevesebb hír érkezik, így a mostani forintmozgásnak nem érdemes nagyobb jelentőséget tulajdonítani

– állapította meg az Indexnek Molnár Dániel. A Makronóm Intézet elemzője rámutatott, hogy a tegnapi egyesült államokbeli kiskereskedelmi adatok nyomán a dollár visszafordult az euróval szemben a 15 havi mélypontjáról, ennek lehetett némi hatása az árfolyamra.

Emellett az Eurostat publikálta a júniusi inflációs adatokat, amelyek az energia és feldolgozatlan élelmiszerektől tisztított maginfláció tartósságát jelezték.

Ez pedig megerősítette a további EKB-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat, amelyek így kismértékben gyengíthették a forint árfolyamát

– mondta az elemző, kiemelve, hogy rendkívül kismértékű változásokról beszélünk, a hosszabb távú trendeket érdemes nézni, az alapján pedig az árfolyam a tavalyi hullámvasút után idén eddig meglehetősen stabilnak bizonyult.

(Borítókép: Index)

Rovatok