Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő magyar innováció: már egy ablak is elég, hogy felfűtsük a lakást

2023. július 19., szerda 09:39

Környezetbarát megoldással rukkolt elő egy magyar cég, okosablaküveggel oldják meg a lakások felfűtését. Állításuk szerint a speciális ablak mellett semmilyen más fűtési célú gépészeti berendezésre nincs szükség az otthon melegéhez.

Termékfázisba lépett és már rendelhető a magyar gyártónál az utóbbi évek egyik globálisan is páratlan épületgépészeti fejlesztése, amely hazai innováción alapszik: az EGW Technologies által gyártott fűtőüveg az ablakfelületeket használja hőleadóként – közölte az EGW Investment Kft.

Az EGW megoldásának lényege, hogy a hőleadó felület maga az üveg, így a fűteni kívánt épületben nincs szükség más fűtési célú gépészeti berendezésre vagy a szokásos hőleadó felületekre – radiátorok, becsövezett padló- és falfűtés, fűtőpanelek

– ismertette a gyártó cég vezetője. Szentesi László kifejtette, hogy hálózati áramon kívül, kizárólagos fűtési megoldásként használva az EGW-nél mindössze a fűtendő alapterület 20-30 százalékát kitevő üvegfelületre van szükség, ami egy újabb épületben szinte mindig adott.

Kinyitható és árnyékolható az ablak

Az infrasugárzóként is működő rendszer hatásfoka összevethető a legkorszerűbb fűtési technológiákkal, amit a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának 2022-es, tudományos igényű laborvizsgálata is igazol – ismertették az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

A kifejezetten környezetbarát megoldás bármilyen szokásos módon szabályozható, méri a páratartalmat és a hőmérsékletet, így saját okosotthonszoftvere is alkalmas a szellőzés, a klíma vagy az árnyékolástechnika távoli vagy automatikus vezérlésére

– jelezte az ablakot gyártó cég. Szentesi László rávilágított, hogy ez a fűtőfelület semmiben nem változtatja meg a nyílászárók működését, tehát továbbra is nyitható marad, kerülhet rá redőny, az üveg nem tükröz, az átlátszóságát sem befolyásolja.

Az EnerGoWindow egy veszprémi gyárban készül. A termék kifejlesztése és a gyártás elindítása mintegy 100 millió forintba került. Az EGW Investment Kft.-t tavaly december 27-én alapította mikrovállalkozásként Szentesi László. A cég idei évre tervezett árbevétele 400-500 millió forint – közölte a cégvezető.

Rovatok